Bélférges volt III. Richard
2013. szeptember 4. 13:22 MTI, Múlt-kor
Émelygés gyötörhette, hányhatott és légzési nehézségei lehettek röviddel halála előtt III. Richardnak, akinek fonálféreg-fertőzése volt – állítják cambridge-i kutatók.
Korábban
Cambridge-i kutatók földmintát vettek az 1485-ös bosworthi csatában elhunyt uralkodó földi maradványai mellől: így a koponyáról, a medencéről, valamint a sír több részéről. A mikroszkóp alá helyezett földmintákban fonalféreg-petéket azonosítottak a medencének azon részén, ahol a királynak életében a belei voltak – számolt be a brit Daily Telegraph.
A föld a néhai király koponyája körül egyáltalán nem tartalmazott petéket, és a sír közelében is csak elvétve. A medencecsont körül talált peték megléte arra utal, hogy Richardot még életében megfertőzték a ma is minden negyedik-ötödik – összesen 1,5 milliárd – embert kínzó paraziták. A fertőzés ma nagyon ritkának számít Nagy-Britanniában, de Richard halála idején, a 15. században még elterjedt volt. A szakemberek egyúttal kizárták annak a lehetőségét, hogy a peték egy későbbi korban, emberi fekáliával kerültek volna a földbe.
A legtöbb embernél nincs észrevehető jele a fertőzésnek, amely néhány esetben légzési nehézséggel, émelygéssel és hányással járhat. A Cambridge-i Egyetem kutatói által a The Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint egyéb bélférget nem sikerült kimutatni, ami azt jelenti, hogy a király ételeit alaposan átfőzték, meggátolva ezzel a paraziták elterjedését, de életmódja még így sem tudta megvédeni attól, hogy élősködők fertőzzék meg.
A tudósok nem tartják kizártnak, hogy a király férgei az uralkodó halálakor rémületes látványt nyújtottak: orrlyukain és szemüregein át előmásztak. III. Richard harcmezőn halt meg - 1485-ben, az úgynevezett rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában. Súlyos trauma esetén felnőtteknél előfordul, hogy a bélférgek "gazdájuk" orrán és szemén át menekülve távoznak annak halálakor.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A világon először Magyarországon tették kötelezővé Albert Sabin zseniális találmányát tegnap
- Szardínia rejtélyes civilizációja: A nurági kultúra öröksége tegnap
- Herzl Tivadar a modern cionizmus megalapítója tegnap
- A colchesteri váza újabb titkai tegnap
- George Pullman kellemetlen élményére volt szükség a hálókocsik megjelenéséhez tegnap
- Csontritkulás és füllgyuladás: ilyen betegségekben szenvedtek a vikingek tegnap
- Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra tegnap
- Miért helyeztek szögeket ellenségeik koponyáiba Spanyolország lakói a vaskorszakban? tegnap