Szinte pontosan tudjuk, mikor süllyedt el Atlantisz

2013. szeptember 3. 15:26

A görögországi Szantorini szigetén talált korsókban azonosított rovarfosszíliák tanulmányozása révén a szakértők megállapították az Atlantisz legendáját is megihlető vulkánkitörés idejét. Az egész Mediterráneum térségét befolyásoló természeti katasztrófa i.e. 1600 körül, nyáron zajlott.

Korábban

A szantorini vulkánkitörés az emberiség történelmének egyik legnagyobb katasztrófája volt: a legújabb felfedezések szerint a robbanás a sziget mellett a környező térség történelmére is pusztító hatással lehetett. Egyesek ráadásul régóta állítják, hogy ez lehetett Atlantisz legendájának alapja is; az atlantiszi kapcsolatot erősíti, hogy a tragédia a Mediterráneumot uraló minószi civilizációt érintette, amely a később megírt történethez hasonlóan pusztulhatott el.

A kitörés során a láva a tengerbe forró gázok, hamu és sziklák kíséretében érkezett meg, hatására hatalmas szökőár keletkezett; a katasztrófa után több, korábban virágzó terület néptelenedett el teljesen (Az emberiség történelmében ennél csak az indonéziai Tambora vulkán 1815-ös kitörése volt nagyobb, amely 100 köbkilométernyi vulkáni üledéket terített szét). A kutatók szerint a térség közösségi élménye nagyban hozzájárulhatott az Atlantisz-legenda megszületéséhez, amely mögött így az egykor élt emberek tapasztalata húzódhat meg. A szökőár hatása több helyen egybevág az elbeszéléssel: a part menti épületek víz alá kerültek, a városokat a tenger mosta el, és szigetek születtek a tenger alatti vulkanikus tevékenységből.

A korábbi bizonyítékokat alapul véve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vulkánkitörés valamikor i.e. 1627 és 1600 között következhetett be. Egy lényegi kérdésre azonban sokáig nem találták a választ: melyik évszakban? Eva Panagiotakopulu paleoökológus, az Edinburghi Egyetem kutatója és kollégái a Naturwissenschaften folyóirat legújabb számában azt írják, hogy a bronzkori Akrotiriban talált, borsószemeket tároló korsókban azonosított rovarmaradványok vizsgálata szerint erre nyáron: júniusban, esetleg július elején kerülhetett sor. A tudósok szerint ugyanis kizárólag ezek azok a hónapok, amikor az ormányosbogár-félék családjába tartozó borsóormányos (Aoromius quinquepunctatus) megtámadja a növényt, majd a borsóval együtt a raktárba kerül.

Az Égei-tenger Pompejiének is nevezett Akrotirit a vulkánkitörés következtében hamu és habkő borította be, ami segített a bronzkori település emlékeinek konzerválásában. Ennek köszönhetik a tudósok, hogy a város északnyugati részén található ún. nyugati házának egyik földszinti helyiségében megtalálták az említett edényeket, benne a bogarakkal „elárasztott” borsókat. Bár a fosszíliák felfedezése óta ötven év telt el, csak most, a tudomány fejlődésének köszönhetően – a rovarok kitinjének datálásával – sikerült megállapítani a tűzhányó kitörésének pontos idejét.

Egy ókori vulkánkitörés évének megállapítása nagyon nehéz feladat, de az évszak meghatározása még ezen is túltesz – vallja Panagiotakopulu. Elmondása szerint korábban is történtek ilyen kísérletek, de az Edinburghi Egyetem vezetésével zajló kutatás előtt a hamu és a vulkáni törmelékek eloszlásának vizsgálatával próbálkoztak. Ennél sokkal pontosabb metódust alkalmaztak Panagiotakopuluék. Mint kiderült, a borsószemek között megbúvó fosszíliákat különböző életciklusokban (lárva, báb, kifejlett rovar) találták meg. Ez azért fontos, mert azt jelenti, hogy a rovarok pusztulása egyetlen – hirtelen lezajló – eseményhez köthető, ami röviddel azután történhetett, hogy a szemeket – amiket a borsóormányos még a földön megtámad – betakarították, majd elrakták.