Megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2013. augusztus 29. 13:11 MTI
Októberben megnyílhat a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, amely a magyar fotográfia intézményeként, kortárs kiállítóhelyként és képzési helyként fog működni.
Korábban
Kiállítóhely és rendezvényközpont
Az új kortárs vizuális intézmény és szakmai rendezvényközpont létrehozását Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára jelentette be, aki a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: megalakult a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. A száz százalékos állami tulajdonú szervezet indulásához és működéséhez 155 millió forintos támogatást ad a kormány, a jövő évi működésre pedig 198 milliót kap az intézmény.
Halász János felidézte, hogy a magyar fotográfia mindig is a világ élvonalához tartozott, és a művészet vezető értékeit képviselte, ennek ellenére az elmúlt években a háttérbe szorult. Az államtitkár hangsúlyozta: ezt a hiányt pótolja most a kulturális kormányzat két fontos döntéssel. Az egyik a budapesti Ötvenhatosok terén egy új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes kialakítására vonatkozik, ebben kap helyet a Magyar Fotográfiai Múzeum is, a másik pedig a Robert Capa Központ megalapítására.
A Nagymező utcai Ernst Múzeum épületében kialakítandó, a világhírű magyar származású fotóriporterről, Robert Capáról (1913-1954) elnevezett központ vezetésére Kőrösi Orsolyát, a Magyar Fotográfusok Házának jelenlegi vezetőjét kérték fel, akinek feladata a két intézmény munkájának összehangolása is. Halász János kiemelte: a vezető a magyarországi fotóstársadalommal együttműködésben szeretné a programot elindítani, az intézményt működtetni.
A központ öt fő feladatot fog teljesíteni. Kiállítóhelyként és rendezvényközpontként működik, így a kortárs szakmai közösségi központ funkcióját is betölti. Megalapítja a Magyar Fotográfiai Nagydíjat, amelyet először az idén adnak át, Robert Capa születésének október 22-i, 100 éves évfordulójához kapcsolódóan. Feladata a világhírű magyar fotóriporterek munkásságának kutatása, kiállítóhelyként népszerűsítése, közte kiemelt feladatként a Capa-fotóhagyaték gondozása, együttműködve a Magyar Nemzeti Múzeummal. Halász János kitért arra, hogy az állam 2008-ban vásárolta meg a hagyatékot, amelyet azóta a múzeum gondoz, az új központhoz várhatóan a feldolgozás és a folyamatos bemutatás kerül.
Az intézmény képzési központként is működni fog, amely fotórestaurátori műhelyt is felállít és működtet. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy nem múzeum, hanem vizuális rendezvényközpont lesz kiállítóhellyel, oktatási helyszínnel, és nemzetközi kapcsolattartó intézmény funkcióval a fotográfia területén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.