Megfejtették a csonthalmokkal teli középkori kripta titkát
2013. augusztus 14. 18:21
Egy kutatócsoport megoldotta a northamptonshire-i Szentháromság templom több száz felhalmozott csontvázának 700 éves rejtélyét. A falusiak körében az a szóbeszéd terjedt el, hogy középkori pestis áldozatai vagy az 1645-ös naseby-i csatában elesett katonák maradványai lehetnek a csontok, egy időben pedig az a hír járta, hogy a reformáció idején eltűnt személyek lelhettek a templomban örök nyugodalmat.
Korábban
A 13. századi helyiség egyike az Egyesült Királyságban található két kriptakápolnának, amelyben akár ezer csontváz is található. Minden évben több tucat zarándok érkezik a templomba, hogy a csontvázak társaságában mondják el imáikat. A falusiak körében az a szóbeszéd terjedt el, hogy középkori pestis áldozatai vagy az 1645-ös naseby-i csatában elesett katonák maradványai lehetnek a csontok, egy időben pedig az a hír járta, hogy a reformáció idején eltűnt személyek lelhettek a templomban örök nyugodalmat.
A Sheffieldi Egyetem Régészeti Tanszékének kutatói szerint a templom csontvázai valószínűleg a zarándokok, illetve a környékbeliek őseinek maradványai lehetnek, akik korábban is mindig visszajártak felmenőik közé imádkozni. „Az elmúlt évszázadokban tucatnyi pletyka született a csonthalmok történetéről: az 1348-as nagy pestis áldozatai, Cromwell vasbordájú hada által megölt royalista katonák maradványai, sőt olyat is hallhattunk, hogy egyfajta ’szemetesként’ funkcionált a zarándokhely” – mondta Jenny Crangle, a kutatást vezető régész. Ezek az elméletek egyébként jórészt a 18. századból valók, tette hozzá.
A régészek az elmúlt öt évben módszeresen, modern tudományos eszközökkel vizsgálták át a csontokat, amelyek között 800 darab koponyát találtak. „Minden bizonnyal nem egy legyilkolt sereggel van dolgunk, mivel női maradványok is szép számmal találhatóak a halmokban, s a csontokon található karcolások sem harcban keletkezhettek, hanem a haláluk utáni mozgatás során” – magyarázta a kutató.
A pestises elméletet is hamar elvetették a szakemberek, hiszen senki sem akart volna a fekete halál áldozatainak maradványai között mászkálni, a járványban elhunytakat inkább minél gyorsabban igyekeztek eltemetni. Olyan szóbeszéd is elterjedt a környéken, hogy a kripta kizárólag combcsontokat és koponyákat tartalmazott, azonban ez sem igaz, komplett csontvázak kerültek a kriptába.
„Úgy véljük, az országban több száz ehhez hasonló kripta lehetett egy időben, s ezek zarándokhelyek voltak, ahol az elhunytakért imádkozhattak a hívők. A csontokat a környező sírokból hozták a kriptába, de távolabbi temetőkből is érkezhettek maradványok” – mondta Crangle. A kutatócsapat most azon dolgozik, hogy a csontvázak nemét, korát és származási helyét kinyomozza. „Évszázadokon keresztül félve néztek az emberek a kriptára, s egy szörnyű helyet láttak benne, pedig a középkoriak számára csupán lelki feltöltődést nyújtott” – tette hozzá a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap