2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elhunyt Rácz Sándor

2013. április 30. 13:02 MTI

Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kedden - közölte a szervezet közleményében. A tájékoztatás szerint Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke kedd délelőtt a budapesti Kékgolyó utcai onkológiai intézetben hunyt el.

Rácz Sándor 1933. március 17-én született egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán. 1947-től a budapesti Standard Gyár szerszámkészítőjeként dolgozott. 1956-ban megválasztották a vállalat (akkor már Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) üzemi-munkástanácsa tagjának. A kerületi, majd 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsba került, amelynek azután december 11-ig - összesen 25 napig - az elnöke volt.

1958 márciusában életfogytiglani börtönre ítélték, 1963 márciusában amnesztiával szabadult. Szabadulása után nehezen tudott elhelyezkedni. A Híradástechnika Szövetkezet szerszámkészítő műhelyében kapott munkát, ahol 1987-ig dolgozott, amikor is egészségi állapota miatt nyugdíjba ment. 1990-től a Munkástanácsok Országos Szövetségének munkavállalói szószólója volt, 1993-1994 között az 56-os Szövetség elnöki tisztét látta el, 2003-tól haláláig a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnöke volt.

1989 őszén a Magyar Október Párt köztársasági elnöknek jelölte. 1993-ban belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba (FKGP), 1990-ben, a rendszerváltás utáni első szabad választásokon független képviselőként indult, de nem jutott be a parlamentbe. Ugyanebben az évben az első önkormányzati választásokon az FKGP támogatásával Budapest főpolgármester-jelöltként is megmérette magát.

1999-ben Nagy Imre Emlékplakettel tüntették ki azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért. Rácz Sándor nős volt, két gyermek apja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár