2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétezer hun sír lehet Mongóliában

2013. április 10. 14:01 Obrusánszky Borbála

A legnagyonbb hun sír

Mongol régészek eddig három jelentősnek mondható hun uralmi központot tártak fel. Keleten, Hentij megyében Duurlig Narsz helyen előelő sírra bukkantak, ahol ráadásul europid jellegű hun hevert a sírban. Mongólia nyugati részén, Tahilt Hotgorban szintén elkelő temetkezés volt, az ott élő hunok szintén europid jellegűek voltak. Ezek talán helyi közigazgatási és katonai vezetők lehettek. Tovább folytatódik az ásatás Nojon úlnál is, ahonnan újabb tárgyak kerültek elő, többek között egy jó állapotú szőnyegre bukkantak, amely a hun életmódra utaló jeleneteket ábrázolt.

A mongol kutatás szermpontjából a legjelentősebb Gol Mod 2 feltárása volt, amit az ország történetében először csak hazai szakemberek közreműködésével végeztek el. A munka több mint tíz évet ölelt fel, és közel 120 ezer amerikai dollárt emésztett fel. A területen egy nagy előkelő sírt és 30 mellék sírt sikerült alaposan feltárni, ahonnan a hun történelem szempontjából fontos leletek kerültek elő. Szekerek, míves aranytárgyak, használati eszközök és kerámiák kísérték túlvilági útjára a hun előkelőt, akinek sajnos a csontvázát nem találták meg. Kínai bronztükrök és egy római üvegcsésze alapján a sírt a Kr. u. 1. századra keletezték, ami alapján annyit mondhatunk, hogy az északi hunok előkelőjének sírja lehetett.

Hun szabványok

A hunok nagyon pontosan kialakított szabvány alapján temették el halottjaikat. A mongol kutatók összevetették a feltárt sírok szerkezetét és méretét, ez alapján jelentették ki, hogy létezett egy szabvány a sírok készítésére. Gol Mod 2 egy kicsit eltér ettől, elképzelhető, hogy oda egy többiektől magasabb rangú személyt hantoltak el. Minden előkelő sír mellett találunk kis, kerek sírokat, amelyekbe talán szolgákat, talán közrendűeket temettek el. A régészek arra is felfigyeltek, hogy a hun sírokat kemény munkával mindig homokos talajba ásták és majdnem húsz méter mélyen alakították ki a sírkamrát, ahová hármas koporsóba helyezték el az elhunytat. Erdenebátor úgy véli, hogy talán a sírrablók ellen akartak így védekezni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár