Amerika elfeledett fekete cowboyai
2013. március 27. 18:06
Korábban
Sarkantyús feketék
„A feketék leggyakoribb feladata a lovak betörése volt” – vélekedik Mike Searles, az Augusta Állami Egyetem nyugalmazott történészprofesszora. „A színesbőrű cowboyok főként marhaszállító vagonokban utaztak, s jellegzetes énekeikről lehetett felismerni őket, amelyek az utazó szarvasmarhák megnyugtatására szolgáltak” – tette hozzá az előadásait rendszerint sarkantyús csizmában és vadnyugati kalapban tartó kutató.
A professzor kutatása szerint – amely során a századelő rabszolgáival is készített interjúkat – a fekete bőrű cowboyok egyfajta „területi egyenlőségben” részesültek. „Cowboyként bizonyos fokú függetlenséggel rendelkezett az ember, nem voltak felügyelői, lóháton utazhatott, s akár napokra elkóborolhatott” – mondta Searles. (gondoljunk csak Tarantino filmjének azon jeleneteire, amikor a fehér földesurak elképedve nézik, amint Django lovon ül.)
A fehérekkel összehasonlítva az élet jóval nehezebb volt a színesbőrű cowboyok számára. A 80 éves Vincent Jacobs egykori rodeó versenyző még tisztán emlékszik a két világháború közötti és utáni rasszizmusra. „A fekete és fehér versenyzőket különválasztották” – idézte fel a BBC-nek emlékeit, „csak akkor engedtek rodeózni, ha a fehérek már mind elhagyták az arénát.” A 88 éves Cleveland Walters is szomorúan emlékezett vissza ezekre az időkre: „mindig nekünk kellett elvégezni a fehérek után a piszkos munkát, volt, hogy egymagam 20 marhát kellett befognom, s kordában tartanom.”
Természetesen forgattak olyan hollywoodi filmeket is, ahol feltűnt a filmvásznon egy-egy fekete cowboy. Az első ilyen alkotás 1937-ből való, igaz a Harlem on the Prairie című filmben az egyik főszereplő, Herb Jeffries eredetileg fehér bőrű volt, ám bőrét befestették. Egy 1956-os John Ford-filmben, a The Searchersben is feltűnik egy színesbőrű cowboy, akit feleségével együtt a történet szerint 1865-ben komancsok raboltak el, s majd a John Wayne által játszott veterán polgárháborús hős fogja őket kiszabadítani. A BBC összeállítása szerint mindössze hét olyan westernfilm volt, amelyben fekete cowboyok is feltűntek, szemben a több mint ezer, kizárólag fehér bőrű cowboyokat felvonultató alkotással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.