Történelem bankjegyszalagokon
2012. november 29. 10:28 MTI
Korábban
Jött az új forint
Aztán erre még rádobtak egy lapáttal, kinyomtatták (de már nem került forgalomba) az egymilliárd bilpengőst. Ennek a nyomdai íveit már fel sem vágták, így természetesen nem készült hozzá csomagolószalag sem. (Ha készült volna, 100 milliárd bilpengő állt volna jelzésként, azaz az 1-est huszonhárom nulla követte volna.)
Végül augusztus elsején jött az új forint, amely véget vetett a pengő inflációjának. Az új pénz papírcímletei a 10 és a 100 forint voltak, ezeknek feleltek meg az új bankjegycsomagoló-szalagok is.
Később 20, 50, majd 500, 1000, 10 000 és 20 000 forintosok számára kellett szalagokat készíteni. Ezek a számok is mutatják, hogy 1946 óta a forint is inflálódott, becslések szerint egy akkori forint megközelítőleg 1000 mainak felel meg. Kétségtelen persze, hogy ez messze mögötte marad annak a viszonyszámnak, amely szerint 1946-ban az átváltáskor egy forint értéke 400 000 kvadrillió pengő volt (a kvadrillió 10 a 29-ediken).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap