Fitz Jenő emlékére

Az elkövetkezendő, erősen szubjektív sorok, az egyik utolsó igazi polihisztor tiszteletére születtek. Nem törekedtem teljességre, hisz első sorban – minden nagyszerű tette mellett – az embert kívánom megidézni még egyszer, hogy mindenki találkozhasson vele, onnan, ahol immáron egy éve folytatja kutatásait, tanítja a nála kevesebbet tudókat.

Miként is lehetne más, mint szubjektív ez a pár sor. Jómagam csupán 2001-ben ismertem meg személyesen s mégis olyan bizalommal fordult felém, mintha egész életünkben szorosan összefonódó jó barátsággal koptattuk volna az utak köveit. Ő ekkor már hosszú évtizedek óta, világszerte elismert, sőt mi több, valóban, s nem csupán szavakban ismert magyar régész, ókor kutató volt. Nem volt hely, ahol ne ismerték volna a nevét, vagy őt magát személyesen.

Egy egyetemista számára felfoghatatlan nagyság volt, nem is remélhettem, hogy kutatási engedélyén túl más kapcsolatunk is lehet. Ennek ellenére a Nemzeti Múzeum könyvtárában mosolyogva hagyta ott könyveit, hogy beszélgessen egy idegennel, s mint utóbb rájöttem, észrevétlenül vizsgáztasson, hogy mennyire is szeretem, ismerem választott hivatásomat, a régészetet. A láthatatlan vizsgát letettem. Ez egy csütörtöki napon volt és a rákövetkező hónapban már Gorsium raktáraiban találtam magamat. Tanár Úr ekkor kezdte meg több éves tanításomat, amit úgy tett, hogy az ember évekig rá sem jött, hogy folyamatosan egyre többet és többet mutatnak meg neki, de úgy, hogy közben ezt a tudást számon is kérik tőle.

Ezek a számonkérések azonban nem korholó, jegyeket osztogató vizsgák voltak – holott ebben is volt tapasztalata, hisz oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen –, hanem beszélgetések, ahol az ember fia nem merte bevallani, ha valamit esetleg nem tud, hanem befejeztükkel rohant pótolni a hiányosságait, hogy ne maradjon szégyenben. Utólag biztosan érzem, hogy tudta ő, mikor igyekszik az ember csupán okosan nézni, de nem dörgölte azonnal az orra alá.

Azonban senki ne higgye, hogy nem voltak következmények, ha legközelebb se volt tisztában vele a diák, hogy miről van szó. Tudott haragudni és azt hiszem pont a tudatlanság és butaság volt az egyetlen dolog, ami igazán ki bírta hozni a sodrából. Olyankor az egyébként mindig kedves Tanár Úr egy-egy szavával is a porba tudta sújtani nem csupán a régészettel foglalkozót, de a hanyagul dolgozó gondnokot, illetlenül viselkedő teremőrt is. Az ember úgy érezte, hogy Tanár Úr fölé magasodik, kitölti az egész világot, testalkatra hiába volt szinte mindenki magasabb nála.

Egy pillanatra visszatérve a csütörtökökre. Sokak számára talán pont ezek a csütörtökök lehetnek az egyetlen emlékek. Bármi is történjen ő mindig a Nemzeti Múzeum könyvtárában töltötte a napot. Céltudatos makacssággal, s értve ezt a szót a legpozitívabb tartalommal, lépésről-lépésre, rendszerben haladt kitűzött célja felé. Ez a nap egyben kikapcsolódás is volt számára, amint egyszer kiderült. Ezen a napon „bűnözött”, a Nemzeti Múzeum büféjében hatalmas pizzzaszeletet, cukros süteményt evett.

Ezt kevesen érthetik, hogy mi is ebben a kihágás, de a Tanár Úr életében az étkezés is pontos mederben folyt, Évának, feleségének is köszönhetően. Biztos vagyok benne, hogy hosszan tartó frissességének ez is oka volt, mint ahogy cinkos módon úgy vélem, hogy a csütörtöki „kilengések” is. Mindezt azonban, ahogy egész életét, úriember módjára végezte. Ennek a napnak is elengedhetetlen kelléke volt a csokornyakkendő, a kifogástalan öltöny és a mindig az arcán bujkáló, ezernyi gondolatot-érzést mutatni képes félmosoly.

Miért és miből is lett Tanár Úr ilyen ember? Minden oka meglehetett volna, hogy a félresöpört, meg nem értett zsenik táborát gyarapítsa. Otthonról hozta a kultúrát, hisz édesapja a Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. Ez a szerencsés kezdet azonban rossz ómennek bizonyult a második világháború után.

A tisztes polgári környezet – amelynek a testedzés is része volt, csak zárójelben jegyzem meg, volt Ő ifjúsági tőrvívó bajnok is – hirtelen üldözendő úri huncutságnak minősült. Ő azonban később, a rá oly jellemző makacssággal nem adta fel és elvállalta a Székesfehérvári Múzeum vezetését. Senki ne gondolja, hogy ez az a hatalmas múzeumi szervezet volt, mint manapság. Írd és mond kettő, azaz kettő emberből állt a Múzeum, vagyis inkább büntetés volt ez a feladat, mintsem ajándék.

Tanár Úr kitartásának és szervezőképességének köszönhető, hogy egy sokadik kis vidéki múzeum az ország második legjelentősebb intézményévé nőtte ki magát az 1970-es évek elejére-közepére s ez így is maradt nyugdíjba vonulásáig. Mintha ez nem lett volna elegendő, meglátta a lehetőséget több régészeti lelőhelyben is, és ő kezdte meg – többek közt – a csókakői vár kutatását és Gorsium felszínre hozatalát. Ez utóbbi a második világháború utáni Magyarország legfontosabb régészeti bemutatóhelyévé vált. Tulajdonképpen a mai értelemben vett régészeti parkok archetípusa.

Az első, amelynek a létrehozásánál ugyanolyan fontos volt a látogató, mint a tudomány s mindez nem csupán látványos vagy kevésbé látványos romokra korlátozódott, hanem hangulatot is akart sugallni. Nagy gondot fordított egy mediterrán park létrehozására, amely még maradványaiban is lenyűgöző hatású. Soha nem feledkezett meg a látogatókról, az Ő szavaival élve: „vendégeinkről”. Mindig szívesen szóba elegyedett velük, számára mindegy volt, hogy az csupán egy nyolc éves fiúcska vagy egy német egyetem professzora. Mindenki fontos volt, hisz a „vendégünk”.

Mindeközben több szakmai társulatot is vezetett, több mint 600 cikket-könyvet tett közzé, s méltatlanul majd elfeledem, gyermekeit is tisztességgel nevelte fel. S mindez hogyan? Akarat, nyugalom, tisztesség. A régi világ, a polgári elegancia, tudat és tudás mindent átható szellemének folyamatos képviselete. Lehet, hogy volt, aki nem kedvelte, de erényeit mindenki elismerte és azt hiszem, ennél többet nem várhat el egy ilyen nagy formátumú polihisztor, tudós, vezető, építő szellem.

Zárószónak egy nekem oly kedves, jellemző történet, amely 83-84 éves korában történt meg velünk. Sokan és sokszor vetették az én szememre is, hogy miként lehetséges, hogy Fitz Jenő még mindig ásónyomban végzi a feltárásokat. Ez persze papírforma szerint még igaz is volt, ám nem úgy, ahogy sokan azt elképzelték. Valóban ásónyomnak hívta a „rétegeket”, azonban, ha valódi régészeti rétegre, jelenségre talált, onnantól az ásónyom már azt jelölte.

Senki ne csodálkozzon ezen, hisz minden régész úgy dolgozik, olyan rendszerben, amelyet ő maga teljes egészében átlát, és úgy véli, hogy a lehető legtöbb információt tudja rögzíteni. Ennek ellenére úgy egy jó hónapon keresztül beszélgettünk arról, szinte naponta, hogy miként is lehetséges a legjobban dokumentálni a feltárt dolgokat. Jómagam, mint frissen végzett régész a stratigráfiai dokumentálás és a Harris Mátrix előnyeit ecseteltem neki nagy, kicsit talán túl vehemens igyekezettel is.

Ő ezt kedves derűvel, ám kicsit idegenkedve hallgatta fehér ásatási öltönyében, tábori székében ülve az ásatás mellett, míg egyszer csak azt mondta, hogy rendben, akkor lássuk. Legyen két szelvény, amelyet mindkét módszerrel dokumentálunk. Ez így zajlott úgy egy hónapig, majd ezt követően közösen végignéztük mindkettőnek az eredményét. Ekkor legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy hagyjuk az ásónyomokat és folytassuk az „én” módszerem szerint, hisz több kérdésére kap választ belőle. Mutasson nekem valaki még egy embert, aki erre képes 50 év ásatási gyakorlattal egy 20-as éveiben járó frissen végzett régésszel szemben.

Ilyen ember volt az én Tanár Uram, a Tanárom.

Hiányoznak a hétfői séták és beszélgetések és az a mindent elsöprő, lehiggasztó nyugalom, amely belőle áradt.

Sit Tibi Terra Levis

Fitz Jenő (1921. február 5. - 2011. november 9.) tudományos igényű nekrológja Gabler Dénes tollából született meg az Acta Archeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 63. kötetében 2012-ben (221-242), amely online is olvasható

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról