Piramisok a nagyvilágban
2012. augusztus 23. 17:36
A Föld legnagyobb, ember által épített szerkezetei között előkelő helyet elfoglaló piramisok a világ számos részén megtalálhatóak, azonban a köztudatban szinte csak az egyiptomi és maja gúlák vannak jelen, pedig számos civilizáció mutatta meg a történelem folyamán egyedi piramisépítő tudását.
Korábban
Szudáni piramisok
A núbiai piramisokat (közel 220 darabot) három helyen építettek a mai Szudán területén a Napata és Meroë központú kusita királyság uralkodói sírjainak díszeként. A kusita piramisok néven is ismert núbiai építmények sokban eltérnek egyiptomi társaiktól. A legjellegzetesebb különbség, hogy a núbiai piramisok sokkal meredekebb szögben épültek, mint a Nílus északibb partjainál állók. Azonban közös bennük, hogy mindkét területen az elhunyt uralkodók emlékeiként emelték őket, bár az időzítés nem egyszerre történt, mivel a szudáni piramisok valamikor az i. sz. 4. században épülhettek.
Núbiai piramisok Meroë-ben
Az első núbiai piramisok el-Kurru vidékén épültek, s Kashta király, fia Piye (Piankhi) és annak utódai: Shabaka, Shabataka és Tanwetamani örök nyughelyeit foglalta magában, s további tizennégy piramis épült királynéik számára. A későbbi napatai piramisok Nuri vidékén kaptak helyet, a Nílus nyugati partján, Felső-Núbiában. Ez a nekropolisz 21 királynak és 52 királyné nyughelyének adott otthont; az uralkodók testeit hatalmas gránit szarkofágokban helyezték el. Aspelta herceg síremlékének tömege megközelítette a 15,5 tonnát, amelyhez egy négytonnás fedéllap is tartozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap