Vámpír sírját tárták fel Bulgáriában
2012. június 5. 18:14 MTI
"Vámpír" sírját tárták fel Bulgáriában, Szozopol fekete-tengeri üdülővárosban: a hétszáz éve élt férfi mellkasából egy vaspálca állt ki. Az elhunytat többször is hasba és mellkasba szúrták, mivel kortársai attól tartottak, hogy a halott vámpírként kel ki a sírból.
Korábban
Bozsidar Dimitrovnak, a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum igazgatójának közlése szerint az elhunytat többször is hasba és mellkasba szúrták, mivel kortársai attól tartottak, hogy a halott vámpírként kel ki a sírból.
A szakértő szerint a "vámpír" művelt személy lehetett, esetleg gyógyító, s az ilyen embereket általában gyanakvással kezelték a középkorban. A sírt a templom apszisa mellett fedezték fel, ami arra utal, hogy nemesemberről lehet szó.
Míg Szozopolban ez az első "vámpírsír", Bulgáriában száznál több hasonló temetkezést fedeztek fel az utóbbi években.
"Életükben ezekről az emberekről azt feltételezték, hogy az ördöggel cimborálnak, így megpróbálták meggátolni, hogy haláluk után vámpírrá váljanak és tovább kínozzák embertársaikat" - magyarázta Bozsidar Dimitrov, aki érdekességként megjegyezte, hogy az összes "vámpírsírban" férfi nyugodott. "A boszorkányoktól a jelek szerint nem féltek" - jegyezte meg a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap