Churchill rögeszméje: a Tirpitz

2012. március 9. 08:59

Ötszáz pilóta feláldozását sem sajnálta volna Winston Churchill brit miniszterelnök, ha sikerrel elsüllyesztik a hosszas agóniára ítélt német csatahajót, a Tirpitzet.


Amíg vízen volt, Churchill azzal a kéréssel bombázta minduntalan admirálisait és a légimarsallokat, hogy tegyenek meg mindent a Bismarck-osztály félelmetes hajója, a Tirpitz elsüllyesztése érdekében, amiért minden árat hajlandó megfizetni. „A hajó elpusztítása az egész tengeri háborút megfordíthatja…száz géppuska elvesztése vagy ötszáz pilóta halála nem lenne kár érte” – írta a Brit Királyi Haditengerészet parancsnoki tisztjének, Sir Dudley Poundnak.

A Tirpitz elsüllyesztése hatalmas erőfeszítésekbe, rengeteg áldozatba és négy évbe telt Londonnak. 1940 októbere és 1944 novembere között nem kevesebb, mint 24 légi és tengeri támadás érte a szövetséges csapatok részéről. A katonai vezetők úgy gondolták, mindez megéri a fáradozást, mivel a Tirpitz komoly fenyegetést jelent Nagy-Britannia tengeri biztonságára. Elsősorban azzal, hogy az Atlanti-óceánra kiérve – legalábbis átmenetileg – elvágja azokat a tengeri útvonalakat, amelyek Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat kötik össze.

A Bismarck testvérhajóját 1936. november elején kezdték el építeni Williemshavenben, és 1939. április 1-én bocsátották vízre. Az 1941. február 25-i szolgálatba állítása után – több bevetést végrehajtva – a Trondheim-fjordban talált menedékre.

A Tirpitz utáni hajsza a tengeri hadviselés történetének egyik legnagyobb vállalkozása lett. A biztonsági kockázat örökös hangsúlyozása ellenére azonban ma már tudjuk, hogy egyetlen hajót sem süllyesztett el; nyolc darab 38 centiméteres nehézágyúja alig sült el, s akkor sem az ellenséges hajók ellen irányultak. Általában repülőgépek ellen vetették be, vagy 1943 nyarán a Spitzbergák elleni erődemonstráció alkalmával használták.

Dicstelen története ellenére a Tirpitznek nagy szerep jutott a német háborús erőfeszítésekben. A kikötőben állomásozó, az elrettentést szolgáló hajó a briteket ugyanis arra kényszerítette, hogy két csatahajójukat is pihentessék, s állítsák készenlétbe, miközben azok sokkal hatékonyabbak lehettek volna a Földközi-tengeren vagy a távol-keleti hadszíntéren.

A Tirpitz gyorsabb és jobban felszerelt volt brit párjainál. Felmerül tehát a kérdés: milyen károkat tudott volna okozni? Azt a hadtörténészek kizártnak tartják, hogy úgy tudta volna elérni az Atlanti-óceánt, hogy az senkinek ne tűnjön fel. Ennek némileg ellentmond, hogy 1941 májusában „testvére”, a Bismarck a legnagyobb hóviharon keresztül tudott átjönni a Dán-szoroson. A tengeri csata jól indult a németeknek: a HMS Hood néhány perc leforgása alatt elsüllyedt, de a szövetséges flotta felül tudott kerekedni a Bismarck technikai fölényén. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a hangsúly a repülőgépek és a tengeralattjárók felé mozdul el.

Ezt Hitler és Erich Raeder nagyadmirális is felismerte, majd 1942-ben elrendelték a franciaországi kikötőkben állomásozó összes hajó északi vizekre való átköltöztetését. Már ekkor megfogalmazódott az a gondolat, hogy a hajók valószínűleg sohasem fognak visszatérni. Hitler úgy gondolta: kár megkockáztatni az utolsó csatahajójának elvesztését egy kétséges kimenetelű ütközetben, ha az bevetés nélkül ugyanúgy állandó fenyegetést jelent a brit hajókra.

Mai szemmel már nehéz meglátni azt a bájt, amit egy ilyen hajó sugárzott. Churchill és Pound is azon edwardi koncepció bűvöletében éltek, amely a hatalmas, nehézfegyverzettel ellátott hajók diadalát hirdette. Mindketten a Dreadnought korában nőttek fel, abban az időben, amikor a hajómonstrumok a tengeri hatalom szimbólumát jelentették – de ezt a nézetet osztotta Raeder is, a német haditengerészet nagy öregje, aki tíz csatahajóval indult volna neki a háborúnak, csakhogy az inkább álmainak végét, sem pedig beteljesítését jelentette.

Nagy-Britanniának szüksége volt a csatahajókra. Ugyan végig uralta a tengert, de a nagyhatalmak, nevezetesen Franciaország, Japán, az Egyesült Államok és Olaszország is arra törekedett a békeidőben, hogy minél nagyobb flottákra tegyen szert. Az első világháború keresztülhúzta számításaikat, s úgy tűnt, az idő elhaladt a csatahajók felett: a jövő a tengeralattjáróké, a repülőgépeké, és az azokat szállító anyahajóké volt. Az olyan, látnoki erővel felruházott pionírok, mint amilyen az amerikai Glenn Curtiss is volt, úgy látták, hogy a motoros repülőgépek egyszerűen kihalásra ítélik a nagy csatahajókat.

Nagy-Britannia megértette az idők szavát, s az első olyan nemzet lett, amely repülőgép-hordozót épített. Churchill a repülés egyik korai támogatója volt, maga is vett leckéket, s bátorította a hajózás és a repülés összehangolását, amit a békeidőkben mégse övezett akkora figyelem. Mikor 1918-ban összeolvadt a Royal Flying Corps és a Royal Naval Air Service (ebből lett a RAF, azaz a Királyi Légierő), kevés forrást fordítottak a zuhanóbombázók és a torpedóbombázók építésére.

A Tirpitz elleni legnagyobb támadást törpe tengeralattjárók vitték végbe 1943 szeptemberében. 1944 tavaszán és nyarán több akciót is indítottak, amelyek közül többet is az időjárási viszontagságok miatt kellett lefújni. A haditengerészet a légierőnek adta át a stafétabotot: 1944. november 12-én a Brit Királyi Légierő végzetes légitámadást indított a Tirpitz ellen Tallboy bombákkal, melyből több is eltalálta. A Tirpitz felfordult, legénységének közel a fele meghalt. A roncsot 1948 és 1957 között lebontották. A Tirpitz ezzel kimúlt, mielőtt még igazán „élt” volna.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Hány szervezete volt a magyar jakobinus mozgalomnak?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. őszi száma