A kommunizmus áldozatainak emléknapja van
2013. február 25. 09:36 MTI
Magyarországon február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, erről és a vele kapcsolatos megemlékezésről az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelkezett.
Korábban
Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, bár a politikust országgyűlési képviselő lévén védte mentelmi joga. Az akció a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a Nagy Imre-kormánynak.
A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét, de amikor világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, visszavonult. 1958. novembertől haláláig országgyűlési képviselő volt, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált. 1959. június 21-én halt meg, a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. Az Országház előtt álló bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.
A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta is minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.
"A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek" - írta Milan Kundera cseh író. A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok nem véglegesek, a közelmúlt folyamatos viták tárgya. (1997-ben A kommunizmus fekete könyve címen jelent meg egy francia könyv, a hat szerző által jegyzett mű levéltári kutatások és becslések alapján 80-100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.) A világ számos pontján emlékművet állítottak a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldozatainak Prágától Budapesten át Washingtonig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.