Még mindig sok az előítélet a sátánistákkal kapcsolatban
2011. június 3. 08:54
Nagy bizalmatlanság övezi az 1966-ban alapított Sátán Egyházát, a követők továbbra is rejtőzködnek, mivel attól félnek, hogy nyilvános kiállásuk rossz hatással lenne magánéletükre és karrierjükre.
Korábban
A Sátán Egyházával kapcsolatban tele vagyunk téves értelmezésekkel. Sok embernek a sátán a gonosz szinonímiája, s szerintük a követők véres, nem egyszer csecsemőáldozatokkal tisztelegnek „istenük” előtt. Semmi sem áll ennyire távol a valóságtól – állítja Cimminnee Holt, a Concordia Egyetem Vallástudományi Tanszékének végzős diákja, aki Halál és haldoklás a sátánista világképben címmel írt tudományos cikket a Journal of Religion & Culture-ban.
A kutató szerint a szekta jogkövető, új ateista vallási mozgalom, amelynek népszerűsége a marginális társadalmi rétegek körében mutatható ki. „Minél jobban beleástam magam a történetbe, annál több olyan információra leltem, amire nem számítottam” – nyilatkozta Holt. Anton Szandor LaVey alapító először 1966-ban állt elő a bejelentéssel: megalakult a Sátán Egyháza. Az agresszív külsejű showman ezzel nemhogy megingatta, de két lábbal rúgta ki a status quo lábát: a sátán imádatát hirdette, miközben a szó héberül eredetileg vádlót (ellenség) jelent.
Holt doktori disszertációjához jelenleg a Sátán Egyházának etnográfiai jellegét és a sátánisták mindennapi életét kutatja. „Bárkivel beszélek, annak azonnal kiül az arcára az aggodalom. Ezt nagyon érdekesnek találom: még a mi szekuláris társadalmunkban, ahol azt mondjuk, nem hiszünk a gonoszban, már a szó kiejtése is ilyen feszültséget kelt” – nyilatkozta a kutató. Ez abból a zavarból ered, amely az Egyház követői és a deisztikus sátánista nézeteik körüli anomáliákat övezi – ezért az Egyház sem exponálja magát, nem ad ki semmilyen információt tagjairól, akik egyébként sem osszák meg nézeteiket a nagy nyilvánossággal, mondván, félnek, hogy az irányukban tapasztalható előítélet befolyással lehet karrierjükre és családi kapcsolataikra.
„Az egyének maguk dönthetik el, hogy kiállnak-e, és azt mondják: vállalom a hitemet. A legtöbb esetben ezt nem teszik meg, ennek pedig több oka is van” – magyarázta Holt. „Ha ezt nyíltan vállalják, abból még bajuk eshet” – tette hozzá. A kiterjedt, régóta tartó kutatás ellenére Holt csak két magas rangú, nevüket elhallgató vallási tisztviselővel tudott kapcsolatba lépni, igaz, az ő válaszaikat is tartalmazza a kutatásról készült dolgozat.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Rendkívül értékes római hadizsákmányt fedeztek fel Utrecht közelében tegnap
- Miért van kisebb arcunk, mint a neandervölgyieknek és a csimpánzoknak? tegnap
- Egy friss kutatás szerint az ókori görög és római szobrok pompás illatot árasztottak tegnap
- Hatalmas érdeklődés övezi a Nemzeti Múzeum időszaki kiállítását tegnap
- A titokzatos középkori Gyöngy-kézirat tegnap
- A muskétások nem vívtak – csak a filmekben tegnap
- Egyedülálló lelet Ausztrália múltjából: a Ferruaspis brocksi történet tegnap
- Egy videójáték emlékezteti a világot a kigyulladt atomreaktorra tegnap