Tárlat az I. világháború hőseinek emlékére Szolnokon
2011. május 29. 17:14 MTI
Az I. világháborúban harcolt Jász-Nagykun-Szolnok megyei katonáknak állít emléket a térségi levéltár időszaki kiállítása, amelyet a nagyközönség hétfőtől tekinthet meg.
Korábban
A levéltárnak a tárlattal az a célja, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgált teljesített jászkun huszárok és honvédek hősies küzdelmeit, áldozatvállalását, a fronton vagy a hadifogságban átélt szenvedéseit, a hátország és Szolnok megpróbáltatásait - a beöntött harangoktól a világháborús emlékművekig - hitelesen és a mai közvélemény számára is befogadható formában bemutassa.
A szervezők közlése szerint a Hősök voltak mindannyian, avagy Jász-Nagykun-Szolnok megye a nagy háborúban című kiállítást több hónapos előkészítő munka előzte meg, amelyhez 60 magánszemély, vállalkozás és intézmény járult hozzá az ország minden tájáról. Így a bemutatásra felajánlott emlékeknek köszönhetően a levéltári dokumentumok eddig a nagyközönség által nem látott anyagokkal egészültek ki.
A Szolnok megyei levéltár közölte: arról nincs adatuk, hogy hány ember vett részt az I. világháborúban. Arról viszont maradtak fenn dokumentumok, hogy a Szolnok megyéből besorozottak az egykori 68. császári és királyi gyalogezredben, a 29. honvéd gyalogezredben és a 13. császári királyi jászkun huszárezredben szolgáltak. Pontosan azt sem tudni, hogy a megyéből hányan estek a harcok áldozatául, de levéltár adatai szerint az első halott az abádszalóki Kovács Pál volt, aki 1914. július 29-én esett el.
A 2012. február 28-ig látogatható kiállításon dokumentumok, képeslapok, levelek, hivatalos iratok, fényképek, családi emlékek láthatók. Bemutatnak néhány különleges tárgyat is, például töltényhüvelyből készült vázát, levélre festett képet vagy személyi azonosító cédulát. Az intézmény folyosóján felépítettek egy lövészárokrendszert is, ezzel szeretnék érzékeltetni a háborús hangulatot és azt, hogy a katonák milyen körülmények között éltek a fronton.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Becket Tamás szembefordult a királlyal, saját templomában ölték meg 15:07
- Viktória-szendvics és Margherita pizza – hét különös fogás, amelyet híres emberekről neveztek el 09:50
- Saját élményeit írta meg leghíresebb regényeiben Jack London 09:05
- Százezerember védte élő pajzsként a vilniusi parlamentet a litván függetlenség kivívásakor tegnap
- Elképesztő károkat okozott Szerbiának az osztrák-magyar csapatok megszállása tegnap
- Még nem beszélte a nyelvet, de filmszerződést kapott Amerikában Anita Ekberg tegnap
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini tegnap
- Hét évig építették a Tay-hidat, aztán elfújta a szél tegnap