Újraírják a Húsvét-sziget szobrainak történetét
2010. május 14. 10:50
A legújabb ásatásokkal egy ötven éve széles körben is elfogadott elméletet cáfoltak meg a régészek: Heyerdahl ötletének elvetése után azonban fogalmunk sincs, hogy miként állíthatták a hatalmas szobrokat.
Korábban
A Húsvét-szigeten egy 800 éves úthálózat található, amely a szobrokat, és a kőbányákat köti össze. 1958-ban Thor Heyerdahl állt elő azzal az elmélettel, hogy ezeket a polinézek azért építették, hogy szobraikat mindenhová eljuttathassák, és ezt igazolják az utak mellett hagyott moaik is. A University College London (UCL) és a Manchesteri Egyetem régészei közös kutatásaik során (amelyekről itt is olvashatunk) azonban bebizonyították, hogy ez az elmélet több ponton téved.
A sziget geofizikai felmérése ugyanis egy korábbi, 1914-ben Katherine Routledge által már hangoztatott elméletet támaszt alá, miszerint az utak elsősorban ceremoniális célokat szolgáltak. A Rano Raraku vulkanikus kúp eszerint nem csak egy kőfejtő volt, hanem a helyiek szerint az alvilág bejárata is innen nyílt, és egyben ez volt a sziget szakrális középpontja is. Ezt igazolja az is, hogy minél közelebb kerülünk a vulkánhoz, annál több szobor áll az utak mentén.
Az ásatások emellett arra is rávilágítottak, hogy az utakon fizikailag lehetetlen lett volna bármilyen hasonló szobrot szállítani és felállítani. Ráadásul a kutatók szerint sok mindent már Heyerdahl is felfedezett: ő azonban annyira meg volt győződve a szállítási teóriáról, hogy más bizonyítékokkal egyáltalán nem foglalkozott.
A végeredmény így nem túl optimista: továbbra sem tudunk semmit arról, hogy miként faragták ki és állították fel a szobrokat.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap
- Az egyenlő jogok után az egyenlő esélyekért küzdenek a nőszervezetek tegnap
- Generációk nőttek fel a „rímhányó” Romhányi legendás mondatain tegnap
- Mátyás 15 évesen került trónra tegnap
- Hat ember halt meg Madrid utcáin, csak mert azt kiabálták: Spanyolország! tegnap
- Különös szellemek rémítették halálra a középkori Anglia lakóit tegnap
- V. László egész életében a trónért harcolt 2025.03.07.