Telefonon terjednek Mussolini beszédei

2010. február 1. 11:42 Spiegel Online

IPhone-alkalmazás készült Benito Mussolini beszédeiből. A népszerűségi listák élén szereplő program készítője az olaszokat történelmük egyik legkényesebb kérdésével szeretné szembesíteni.


A több mint 100 Mussolini-beszédet tartalmazó iPhone alkalmazás nagy vitát kavart Olaszországban. Az iMussolini nevű applikáció január 21-én látott napvilágot, azóta a második legnépszerűbb iTunes termék az országban. „Ez egy igazán megdöbbentő jelenség" – írta a La Republica olasz napilap, "főleg ha figyelembe vesszük, hogy az iPhone az internetező fiatal generáció körében népszerű. Ők nem a korszak túlélői és nem is történészek, csak olyan fiatalok, akik pénzt költenek arra, hogy az internet segítségével informálódjanak a világ dolgairól.”

Az alkalmazást egy 25 éves programozó, Luigi Mario készítette. A fiú szerint ez a korszak olyan kényes része az olasz történelemnek, amit nem szabad elfelejteni. Mario hangsúlyozza, hogy nem a fasiszta diktatúra népszerűsítése miatt hozta létre az alkalmazást. „Olyan anyagokat tettem közzé, amik amúgy is fent vannak az interneten, de akár a könyvtárakban is hozzájuk lehet jutni” - vélekedik a fiú.

Az alkalmazás két táborra osztotta a fogyasztókat, egyesek támadják fasiszta jellege miatt, mások pedig kiállnak mellette. „Akinek nem tetszik, az elköltözhet Kínába” – olvasható az egyik vélemény az iMussolini adatlapján, de ellentábor is van: „Bolondok vagyunk, hogy annak az embernek a beszédeit gyűjtjük össze, aki tönkretette az országot?”. Mario-t nem lepték meg a hozzászólások, bár az alkalmazás ismertetőjében megkérte a felhasználókat: kerüljék a fasizmust dicsőítő hozzászólásokat, és ne úgy tekintsenek az applikációra, mint egy ideológiai vita lehetőségére.

A programozó - elmondása szerint - segítséget kért az Apple-től, hogy töröljék az oda nem illő véleményeket, de a korrekció még nem történt meg. Az egyik olasz újság szerint a rendszer csak a bizonyos szavakkal ellátott hozzászólásokat tudja blokkolni, de ezek nem szerepelnek az iMussolini kommentjei között.

Az alkalmazást naponta több mint 1000 felhasználó tölti le és 79 euró centet fizetnek érte részenként; a bevétel 70%-a Mario-t illeti. „A jövőben szeretném bővíteni, javítani az alkalmazást és készítek még újakat is, de el akarom kerülni a botrányt. Talán olyan embereket fogok választani, akik Gandhiról mesélnek” - mondta a programozó.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma