Nostradamus próféciáit is archiválja a Google
2010. január 26. 13:05 The Daily Mail
Nostradamus jóslatainak egy 16. századi kiadása lesz az első francia könyv, amelyet a Google digitalizálhat az ország elképesztően hatalmas kulturális örökségéből. Mindez a korábbi csatározások végét, és a keresőóriással kötendő megállapodást vetíti előre.
Korábban
A könyv a Lyoni Városi Könyvtár félmilliós állományában szerepel, és az intézmény anyagának feldolgozását ezen könyv beolvastatásával kezdik majd el. A mű egyébként a kor egyik besztszellere volt: először 1555-ben jelent meg, és a szerző haláláig minden kiadást elkapkodtak. Mindez azonban kulturális értékén túl egy parázs vitát is újjáélesztett.
Franciaország ugyanis komolyan veszi a digitalizálást: a keresőóriással a múltban több összezördülésük is volt, és a tervek szerint most egy 750 millió eurós költségkerettel változtatnák elektronikussá a könyvtárak és múzeumok kincseit. A munka nagyját a francia Safig nevű cég végzi, akik 400 munkatársa az ország múltjának virtualizálására szakosodott.
A lyoni könyvtár és a Google közti különleges megállapodás azonban már túlmutat mindezen, és a tervek szerint a könyvtár félmilliós állományának minden darabja egytől egyig hozzáférhető lesz majd a nagyközönség számára. A projekt egyben le is pipálja a Safig aktuális terveit, akik három év alatt olvastatnának be 300 ezer könyvet a Bibliotheque Nationale állományából.
A most kötött alku kimenetele egyesek szerint a Google-lal kötendő megállapodás lehet majd. A megállapodási szándék 2007, a Bibliotheque Nationale de France főigazgatója, Jean-Noel Jeanneney távozása után erősödött fel, aki szerint a cég törekvései támadást jelentenek az angolszász kultúrán kívüli országok számára. A most tervezett szerződés szerint a nemzeti könyvtár állománya is a Google-hoz kerülne, ám cserébe szabad hozzáférést kapnának a teljes, eddig digitalizált állományhoz.
Mindez azonban még messze van, és erősebbek azok a hangok, akik a francia autóipar fejlődésével, és a protekcionista politika pozitívumaival érvelnek. Nem meglepő hát, hogy a lyoni könyvtárat napok óta támadja a sajtó, és a "fausti alku" megkötése miatt kárhoztatják őket.
A kérdés mostanra az elektronikus könyvolvasók fejlődése miatt vált kardinális kérdéssé, hiszen az áttörés küszöbén álló eszközök a könyvkereskedelem több évszázados modelljét rúgják fel, és változtatják meg alapjaiban: az online forradalom a filmek és a zene után most a nyomtatott műveket is elérte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap