Zenetörténész a Rákóczi induló nyomában
2009. december 4. 15:10 MTI
Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző híres műve, a Rákóczi induló egy korai kottájának facsimile kiadását jelentette meg a Balassi Kiadó. A kötetet, amelyben a mű keletkezési históriája is olvasható Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész tollából, tegnap mutatták be Budapesten.
Korábban
A Rákóczi induló, amely Berlioz Faust elkárhozása című műve révén vált szimfonikus formában világhírűvé, valójában vándordallam volt. Története sokrétű, a Berlioz-alkotás két-, illetve négykezes zongoraletétje Erkel Ferenc hagyatékából került az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtárába. Mint azt Bónis Ferenc a bemutatón elmondta, itt találta meg és most, mintegy másfél évtizedes pályázás után végre közreadhatja. A könyv megjelenése így a 2010-es Erkel Emlékév bevezető eseménye.
A kötet nemcsak a Bécsben megjelent Berlioz-kotta másolatát tartalmazza, hanem másokat is, amelyekből kiderül, hogy az indulót ihlető Rákóczi nóta gyökereinek - mint azt Bartók Béla kimutatta - török, rutén és román rokondallamai is ismertek. A 17. században már országszerte ismerték motívumait, közölte a Vietorisz, illetve a Kájoni kódex. A 18. században kedvelt nótája volt a cigányzenészeknek, így ismerhette meg Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert is, Bécs-szerte "magyarosként" játszott dallam volt.
Bónis Ferenc elmondta, hogy Berlioz - nem minden pontjában tényszerű, de irodalmi igényű - visszaemlékezése szerint Pest-Budára jövetele előtt egy műkedvelő beszélte rá, hogy a magyaroknak játsszék valami magyarosat, és egy kottagyűjteményt adott neki, amelyben talán ott lehetett Scholl Miklós, az Esterházy gyalogezred katona-karmesterének Festmarscha, a Rákóczi induló a katonazenész hangszerelésében.
Major Ervin, majd Szabolcsi Bence zenetörténeti kutatásai rávilágítottak, hogy az indulót nem Bécsben, hanem már Pesten komponálta a francia zeneszerző, két nappal koncertje előtt, s azt azután egy olyan kottában küldte meg Erkel Ferencnek, amelyben tudtára adja, hogy a darabot kiegészítette.
A Rákóczi induló dallamát Liszt és Erkel is feldolgozta, Berlioz változata a zeneszerző 1846 februári, pest-budai fellépése alkalmából keletkezett, majd a darabot beépítette a Faust elkárhozása című drámai oratóriumába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.