Az inzulin felfedezése világraszóló sikertörténet

A hasnyálmirigy kéttucatnyi emésztőenzim szintéziséért és elválasztásáért felel, amelyek a tápanyag-összetevők emésztését végzik el a vékonybelekben. A hasnyálmirigyben termelődő inzulin irányítja a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjét, sejtjeink csak ennek jelenlétében képesek felvenni a vérből a glükózt.

A cukorbetegek életét megváltoztató létfontosságú inzulin felfedezésének történetéről szól minden eddiginél részletesebben Robert Tattersall monográfiája. A Diabetes: The Biography címmel megjelent új könyvben történeti módszerrel rekonstruálja a folyamatot, amely lehetővé tette a hasnyálmirigy hormonjának kivonatával a cukorbetegség kezelését.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a sikersztori sem jöhetett volna létre váratlan fordulatok, történeti esetlegességek és számos csodabogár tudós figura, valamint támogatást biztosító intézmény közreműködése nélkül. Így például nélkülözhetetlen volt, hogy a hasnyálmirigy funkcióit kutató Paul Langerhans már 1869-ben pontosan leírja az utóbb Langerhans-szigetekként elnevezett kritikus területet a hasnyálmirigyben. Német kutatók, von Mering és Minkowski kutyákkal végzett kísérleteikben bizonyították, hogy a hasnyálmirigy eltávolítása után a vércukorszint megemelkedésével diabetikus kórkép alakul ki. Végül John James MacLeod, a cukorbetegségre specializálódott kanadai orvos biztosította a labort, ahol a hasnyálmirigy sziget-hormonjának kinyerésével sikerült bizonyítani, hogy az inzulin a felelős a vércukorszint lecsökkentéséért.



De ki volt az a kanadai fiatalember, aki már harminc évesen megkapta az ezért a teljesítményért járó Nobel díjat? Az inzulin felfedezésének e kulcsfigurája Frederick Grant Banting (1891-1941). Európai katonai szolgálatának befejezése után nem kapott megfelelő sebészi állást a torontói élettani intézetben, s ezért helyezkedett el félállásban az egyetemen. A kihívást jelentő feladatot az a körülmény teremtette meg, hogy 1920 októberétől előadásokat kellett tartania a szénhidrát anyagcseréről. A felkészülés során került Banting jegyzetfüzetébe a „diabetus” kifejezés, valamint von Mering és Minkowski kutyás kísérletének leírása.

A körülményekhez hozzátartozik, hogy munkahelyén nem sokra értékelték Banting tevékenységét, kutatómunkájához egy lehasznált labort tudott csak szerezni John James MacLeodtól. A felfedezés szempontjából döntőnek bizonyult, hogy segítőnek kapott két diákot, Charles Best (1899-1978) és Clark Noble (1900-78) személyében. Az asszisztenciára feltétlenül szüksége is volt, mert nem ismert minden fogást. Például a vércukor szint mérésére használt új módszert sem, amellyel csak tizedannyi (körülbelül két tized milliliter) vérre volt szükség, mint korábban. Segítségre szüksége volt az előkészítő műtét során is, hiszen sohasem végzett még az állatok kutatásában addigra már viszonylag elterjedt hasnyálmirigy operációt.

1921 augusztusában segédeivel kioperálták két kutya hasnyálmirigyét, s azt vizsgálták, milyen különbséget találnak köztük, ha az egyiküknek inzulin injekciót adnak. Az inzulint a helyi vágóhidakról szerzett állatok hasnyálmirigyéből vonták ki. A hormon elkészítéséhez előbb alkohollal hatástalanították a hasnyálmirigy enzimjeit, majd a szétdarabolt hasnyálmirigyből konyhasóoldatos kivonatot készítettek. A kísérlet be is bizonyította a sejtést, s Banting azonnal jobb kutatási körülményeket követelt McLeodtól. 1921. november 14-én egy tanszéki értekezleten bemutatót tartottak Besttel a kutatási eredményekről. Itt merült fel, hogy a bizonyítás legmegfelelőbb módja az lenne, ha az injekciókkal meg lehetne hosszabbítani a cukorbetegségben szenvedő kutyák életét.

A munkába ekkor bekapcsolódott Bert Collip (1892-1965) is - pontosabban McLeod kérésére, mint Rockefeller ösztöndíjas „rendes tudós” beszállt a csapatba, hogy letisztítsa, standardizálja és nyulakon tesztelje az inzulint. Később saját szerepét némiképp leértékelve azt nyilatkozta, bármelyik biokémikus megtehette volna ugyanezt. A Best által készített kivonatot 1922 januárjában először tesztelték egy 29 kilósra fogyott 14 éves cukorbeteg fiún. Az injekció hatására semmi nem történt, ezért megismételték a Collip által készített tisztított kivonattal. Tíz napig kapta az injekciót és teljesen megszűnt vizeletében a cukor. A későbbiekben az inzulininjekciók megtartása mellett visszatérhetett a normális életvitelhez.

Bantingék első eredményeit 1922-ben mutatta be a Canadian Medical Association Journal. Egy év sem telt el, s 1923-ban Banting és MacLeod megosztva megkapta az orvosi Nobel díjat. Banting saját részét Best-tel, Macleod pedig Collip-pel osztotta meg. Banting hamarosan professzori kinevezéshez jutott, 1930-ban pedig egy új intézetet is alapítottak számára.

1941-ben 50 évesen önként jelentkezett háborús szolgálatra, s a kanadai hadsereg összekötő tisztjeként Új-Foundland fölött repülőszerencsétlenségben lelte halálát. November 14-i születésnapja lett a diabétesz világnapja.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

hadtörténet

• A finnek meglepetésszerű győzelmet arattak a szovjetek felett a kolbászháborúban
• Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
• Nem várt következményekkel járt a Pearl Harbor-i támadás 
• Valósággal befagyott a németek Moszkva elleni támadása
• Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt 
• Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat
• A háború legfiatalabb katonája is küzdött a somme-i csatában
• Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
• Nem Hunyadi Jánoson múlott a tragikus kimenetelű várnai csata