[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Hitler mégis kezet foghatott a fekete olimpikonnal

2009. augusztus 13. 08:58 The Daily Mail

A sporttörténelem egyik legnagyobb szégyene volt, amikor Adolf Hitler kiviharzott a berlini olimpiai stadionból, mert egy fekete sportoló legyőzte német versenytársát. Egy egykori tudósító azonban egész másképp emlékezik az eseményre.


Az 1936-os játékok Jesse Owens diadalát hozták: aranyérmet szerzett a 100 méteres síkfutáson, amelyet később három másik is követett. Az eddig ismert történet szerint Hitlert annyira feldühítette, hogy egy alsóbbrendű faj tagja legyőzte árja szuperembereit, hogy az érem átadása előtt dühöngve távozott a stadionból.

Az események egykori résztvevője azonban egész másképp emlékezik: a most 83 éves Siegfried Mischner szerint Hitler valóban távozott a stadionból, csakhogy előbb szívélyesen gratulált Owens-nek, és erről fotó is készült, amelyet a sportoló sokáig magánál hordott. Később az 1960-as években Owens szerette volna, ha a tudósítók helyesbítik az egykori történetet, ám arra a mai napig nem került sor.

A riporter szerint Owens csalódott volt: szerinte ugyanis az átadás a történelem egyik magasztos pillanata volt, amely azonban a sajtó hathatós ferdítésének következtében nem került be a köztudatba, pedig ezáltal Hitler is emberibbnek tűnhetett volna. Ráadásul a  sajtó Owens-szel sem bánt kesztyűs kézzel: élet vége felé a férfi többször is kiemelte, hogy a náci Németországban a fekete sportolókat nagyobb megbecsülés övezte, mint a szegregációtól fűtött Amerikában.

A képnek később nyoma veszett: Owen 1980-os halála után a család nem is foglalkozott hasonlókkal.

Címkék

Hozzászólások (12 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
kardos
2009. szeptember 14. 13:38
Kedves Madelon! Amerikában azért egy kicsit nagyobb szegregáció volt, a gyüjtő táborokat is hamarébb alkalmazták, a népírtást (anélkül nem is lehetett volna usa- no meg rabszolgatartás nélkül), és nem tudom kik dobáltak atom meg gyújtóbombákat civilekre bosszúból (ja és ott tényleg voltak emberölő gázkamrák, ma is vannak). Lehet, hogy Hitler nem volt a legkiválobb sportember, na és (hogy egy klasszikust idézzek, aki szintén nem).
Akitlosz
2009. augusztus 30. 22:09
Szóval nem úgy volt, de ez nem biztos.

Szerintem német-amerika vegyesbizottságot kellene felállítani, amelyik régészeti ásatásokba kezd a történelmi helyszínen, hátha megtalálják a keresett kézfogást.
CsabiAlonso
2009. augusztus 29. 15:01
Én úgy tudom hogy egyszer Hitler egy olimpiára vagy vb-re benevezett egy férfit a nők versenyére. meg is nyerte aztán csakhogy a vonatra felszállva a verseny után páran észre vették hogy elkezdett nőni a szakálla. Elfogták és kiderült hogy férfi. Az aranyérmet elkobozták. Később kiderült ezt azért tették hogy Németország hírnevét öregbítsék.
Rajkai.Peter@freemail.hu
2009. augusztus 26. 10:06
Ez a szép a történelemben -hogy már száz évre visszamenőleg sem biztos, hogy igaz. Azért bátran megállapítják :Napóleont meggyilkolták, az egyiptomi piramisokat a mai technikával sem tudnák felépíteni... A Bibliát és a Koránt nem számítógépre diktálták- de már általánosban meg lehet bukni, ha nincs kedve bebiflázni a tanulóknak . Az "übermencssel" befutó osztrák származású Hitler egyes források szerint mindent megtett hogy németek bizonyítsák az elméletét a Világ előtt-és ezt el várta sportolóitól- Kevesebb dologért is áldozott fel később hadosztályokat mert nem jött be az elmélete. Ez a változat is szép -csak legyen aki elhiszi.
csak én
2009. augusztus 26. 02:57
Hol lehetne reklamálni, mivel egyre több helyesírási hiba ólálkodik szerte az [origo] hasábjain, kapásból kettőt is találni ebben a cikkben. A legtöbbet előforduló hiba például a gondolatmenetben kettészakadó értelmetlen mondat, vagy éppen a le nem ütött karakterek, de gyakran előforduló hiba a ragozás helytelen használata is. Inkább bosszantó, mintsem hiba a túlzott "ám" használat is.

De egyre több online-médiában látni ilyen és ehhez hasonló nyelv helyességi és nyelvtani hibákat.

A fórum és a cikk hozzászólások más kategória, ott nem vészes egy-egy elírás, vagy épp ékezet nélküli írás, de egy cikk azért ne szenvedjen ilyen betegségben :-(

És hogy a cikkről is essen pár szó: érdekes, mintsem tanulságos, de legkevésbé nevezném laposnak. Ha lehetséges, több hasonló cikket olvasnék örömmel.
Sebes Károlyi
2009. augusztus 23. 08:19
Hogy Hitler kezet fogott-e Owenssel azt már nem nagyon lehet megállapítani. De Franklin D. Roosevelt kezet fogott-e vele? Ez sokkal lényegesebb volna mert azért a szegregáció dühöngött akkor Amerikában...
madelon
2009. augusztus 22. 10:03
Azért egy hangyaf@sznyi különbség van a szegregáció és a népirtás között, neszpá?
vki
2009. augusztus 17. 11:50
majd 500 év múlva talán több igazság lesz.De minden ismeret a jelenlegi politikától függ.Ezért nem lehet 100% biztos senki,hogy mi az igaz,mi nem...
Catoo
2009. augusztus 14. 12:13
A cikk meglepo, de elfogadhato. Mar azert is, mivel az Olimpiat Hitler propagandanak hasznalta a Vilag fele, tehat egy ilyen lepes (ha nem koszonti a gyoztest) nem szolgalta volna a Birodalmi erdekeket.

Az pedig koztudott, hogy a gyoztes hatalmak sokmindent a sajat propagandajuk erdekeben meghamisitottak.
A faji kerdesekkel kapcsolatosan akar Anglia, USA vagy FranciaO. is hadilabon altak. Az USA olyan emberi jogi kijelenteseket tett mar a 40-es evekben, amiket a legkisebb mertekig sem tartott be sajat hazatajan. Akar gondoljunk a buszokon utazok faji elkulonitesere stb...
matyi10
2009. augusztus 13. 19:23
Elég kamuszagú cikk. A sportoló halott, a kép meg természetesen nincs meg. Egyébként a '36-os berlini olimpiáról Leni Riefenstahl forgatott filmet. Azon rajta kéne lennie ennek a jelentnek. Sőt a korabeli sajtóban is, nyoma kéne, hogy legyen. Elvégre az olimpia akkor is nemzetközi érdeklődésre tartott számot. Az azért furcsa, hogy egy olimpiai eseményről, amin a vendéglátó ország első embere is rajta van csak egyetlenegy fotó, készül és az is eltűnik.


"férfi többször is kiemelte, hogy a náci Németországban a fekete sportolókat nagyobb megbecsülés övezte, mint a szegregációtól fűtött Amerikában."

Persze, hogy megbecsülés övezte mivel egy külföldi hatalom sportolója volt. A nácik az olimpia előtt az összes zsidóellenes plakátot eltüntették, hogy kedvezőbb színben tüntessék fel Németországot Sőt még azt is elfogadom, hogy a nácik nem diszkriminálták a feketéket mivel akkoriban nem voltak a Birodalomban.
Kalass Nyikoff
2009. augusztus 13. 19:21
Sőt, többen(azóta már meghaltak)-hiteles tanúk-kijelentették, hogy Hitler át akarta operáltatni magát négerré és körülmetéltette magát. Egy azóta sajnos elveszett fotó megörökíti, amint fekete, roma és zsidó sportolókat csókolgat a berlini olimpián. Egy eltűnt hangfelvétel szerint elmondta: a rasszizmus, faji megkülönböztetés, élettér-elmélet ostobaságok, a végén még háborúba sodorják a világot.
1942-ben többször felhívta interurbán Jesse Owenst és Ben Guriont, hogy kifejezze nekik nagyrabecsülését. A szlávokat pedig testvéreinek tartotta. A zsidókat apjukként szerette.Más hiteles infók most nem jutnak eszembe. :-)))
dragon
2009. augusztus 13. 11:39
Na ez a szegyen. Tokeletes peldaja a tortenelem hamisitasnak.
További hozzászólások megjelenítése
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!