Nemzeti sérelmek miatt bontanák le a romániai Ördögkút kastélyát
2009. június 4. 16:03 MTI
Lebontatná a romániai ördögkúti (Treznea) Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis a helyi polgármester szerint a település lakosai "nem nézik jó szemmel" a műemlék épületet, amely "a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket".
Korábban
Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését, ugyanis a helyén orvosi rendelőt, lakásokat és egy modern sportkomplexumot építenének.
"A kastély jelenleg romhalmaz, veszélyforrás és fertőző góc a falu kellős közepén. A helyi lakosok, akik szemtanúi voltak az 1940-es atrocitásoknak - amikor a horthysták meggyilkoltak 86 falubelit -, illetve utódaik nem nézik jó szemmel a háborús bűnössé nyilvánított Bay Ferenc egykori birtokát" - közölte Ionel Stanciu ördögkúti polgármester. Ezért az ingatlan visszaminősítését kérték a román művelődésügyi minisztériumtól, hogy azt le lehessen bontani. Ezzel a Szilágy megyei kulturális igazgatóság szakreferense nem ért egyet, szerinte az ingatlant inkább restaurálni kellene.
Szabó Bálint építőmérnök, műemlékvédő szakember a Krónikának elmondta, hogy műemlék épületet csak akkor lehet visszaminősíteni vagy törölni a védett épületek listájáról, ha a kezdeményező szakvéleménnyel bizonyítja, hogy életveszélyes állapotban van, vagy ha művészettörténészek igazolják, hogy nem rendelkezik azokkal az értékekkel, amelyek alapján műemlékké nyilvánították.
A 19. század közepén, neoromantikus stílusban épült kastély két épületszárnyból áll, amelyeket a velencei Sóhajok hídja mintájára épült átkelő köt össze. Az ingatlant 1944-ig a Bay-család birtokolta. A második világháború után a helyi termelőszövetkezethez került, majd évtizedekig üresen állt. Mivel több mint fél évszázada nem végeztek rajta karbantartási munkálatokat, a kastély egy része 2003-ban leomlott, és az épületegyüttes maradéka is nagyon romos.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![maják](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/240.jpg)
maják
- Különös játékokkal múlatták az időt az azték őslakosok
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- 19:05
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit 19:05
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc 18:05
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból 16:08
- 16:02
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” 14:20
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20