A német kormány ismerhette Doktor Halál rejtekhelyét
2009. február 13. 12:14 MTI
A német kormány annak idején tudott arról, hogy az egyik legkeresettebb náci háborús bűnös, a rákbetegségben állítólag 1992 augusztusában elhunyt Aribert Heim az egyiptomi fővárosban rejtőzködött - állította a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ.
Korábban
A náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó központ csütörtökön Berlinben ismertté vált, a külügyminisztériumhoz intézett levelében hangoztatta, hogy információi szerint az egyiptomi hatóságok a kairói német nagykövetségen 1981-ben bemutatták Heim tartózkodási engedélyét. Az intézet vádja szerint a követség fedezte őt, s kapcsolatban állt vele.
Az okmányon szerepelt állítólag az egykori háborús bűnös német útlevélszáma és német állampolgársága. Ezen túlmenően a központ tanúk beszámolóira hivatkozva azt állította: a helyi hatóságok a német nagykövetség egyik beosztottját Aribert Heim halálos ágyához hívták, hogy az esetet német részről is hivatalosan regisztrálják.
A ZDF német közszolgálati televízió és a The New York Times című amerikai napilap közös kutatásainak eredményeként az elmúlt héten látott napvilágot az információ, amely szerint a "Doktor Halálként" emlegetett Heim 78 éves korában, Kairóban rákbetegségben hunyt el. A "mauthauseni mészáros" orvosként kegyetlen kísérletezései során zsidók ezreit kínozta meg több koncentrációs táborban. A ZDF televíziónak nyilatkozva, Aribert Heim fia is megerősítette hogy apja csaknem harminc éven át az egyiptomi fővárosban rejtőzködött.
A berlini külügyminisztérium a Simon Wiesenthal Központ legújabb állításának azonnali megvizsgálását ígérte. "Rendkívül komolyan vesszük az ügyet, s minden felmerült kérdésre igyekszünk válaszolni" - fogalmazott a minisztérium szóvivője, hangsúlyozva: a Simon Wiesenthal Központ Németország által rendkívül tisztelt és nagyra becsült intézmény.
Heim 1962-ben tűnt el a német hatóságok elől. A háború után több náci háborús bűnös keresett menedéket Egyiptomban, s egyes konkrét esetekről a német hatóságok - mindenekelőtt a szövetségi hírszerzés (BND) - is tudtak. A BND az ötvenes és a hatvanas években még több korábbi nácit is foglalkoztatott, akik sajtóértesülések szerint aktívan közreműködtek háborús bűnösök menekülési akcióinak segítésében. A Simon Wiesenthal Központ ebből kiindulva a német kormányt most felszólította arra is, hogy a vizsgálatot ne korlátozza a Heim-ügyben való állítólagos közreműködés felderítésére, hanem más, ugyancsak Egyiptomban menedékre talált náci bűnösök ügyeit is vizsgálja ki.
A központ vezetője, Efrájím Zuroff a múlt héten azt is kétségbe vonta, hogy Heim valóban elhunyt. "Azt tudjuk, hogy Egyiptomban élt, de halálában komolyan kételkedünk" - jelentette ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap