Ókori szentélyre bukkant egy olasz földműves
2008. december 19. 11:41 MTI
Egy 2600 éves szentélyre, valamint tárgyi emlékek százaira bukkant egy olasz földműves a földjén. A több mint félezer lelet között parfümös üvegcsék, ivókupák, s aprócska vázák vannak - az utóbbiak fogadalmi ajándékként szolgálhattak.
Korábban
A férfi ellen, aki megpróbálta eladni a leleteket, nyomozás indult. Az antik műtárgyak Olaszországban ugyanis állami tulajdont képeznek, így a leleteket be kell jelenteni az illetékes hatóságoknak.
A régészek tovább folytatják az i.e. 7-6. századból származó szentély feltárását, amely egy aprócska tó partján, a mai Aprilia közelében, Rómától 40 kilométerre délre található. A szakértők szerint a leletek révén sikerül majd többet megtudni a térség római kor előtti történelméről, amikor a régiót latin nyelvet beszélő, s az etruszk kultúra hatása alatt álló népesség lakta.
A kerámiaedényeket, amelyek némelyike Görögországból származik, a tó istenének ajánlhatták fel - vélekedik Stefano di Caro, az olasz kulturális tárca régészeti igazgatója. "A vidéket szegény földművesek lakták, akik köszönetet mondtak a jó termésért, vagy azért imádkoztak, hogy legyen elég csapadék. Abban az időben nem voltak vízvezetékek, így a tó az életet jelentette" - emelte ki Stefani di Caro.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap