2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hirohito

2007. augusztus 12. 00:33

(1901 - 1989)

Hirohito japán császár 1901. április 29-én született Tokióban. Előbb a főrendi iskolában, majd egy külön az ő nevelésére létesített intézményben tanult.

1921-ben mint trónörökös - a japán császári családból elsőként - európai körutazást tett. Röviddel hazatérése után öt évig régenshercegként működött az elmebeteg apja - Taiso császár - helyett. Apja halála után, 1926 decemberében lépett a trónra, 1928-ban iktatták be mint uralkodót. Császárként ő volt a legfőbb hatalom birtokosa és a fegyveres erők főparancsnoka. Uralkodása első két évtizedében Japán terjeszkedő politikát folytatott. Abszolút uralkodóként támogatta és pártolta Japán nacionalista terjeszkedését: 1931-ben megtámadta Mandzsúriát, 1937-ben pedig Kínát. Németországgal aláírta az antikomintern-paktumot. 1940 szeptemberében - Franciaország katonai összeomlása után - Japán kiterjesztette a katonai ellenőrzését Francia Indokinára (a későbbi Észak-Vietnamra), 1941 júliusában pedig elfoglalták Indokínai maradék részét. Az 1938-ban meghirdetett „Kelet-ázsiai Japán Új Rend” megteremtése érdekében 1941. december 7-én megtámadták az USA-t, annak a Hawaii-szigetén lévő Pearl Harbor-i támaszpontját rommá bombázták.

A háború első időszaka japán sikereket hozott: elfoglalták Szingapúrt, a Fülöp-szigeteket, Burmát, Thaiföldet és a Csendes-óceáni szigetek jó részét. 1942-1943-tól azonban sorra elestek a hódítások az amerikai ellentámadás következtében. Az 1945 augusztusában Hirosimát és Nagaszakit ért amerikai atomtámadás után, augusztus 14-én maga Hirohito császár közölte népével rádión, hogy Japán kapitulál. A kapitulációs okiratot 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajó fedélzetén írták alá a japán megbízottak MacArthur tábornok előtt.

Hirohitót az amerikaiak nem állították háborús bűnösként a bíróság elé, a trónjáról sem kellett lemondania, de „isteni eredete” háttérbe szorult, s alá kellett vetnie magát 1945 után az alkotmányos monarchia törvényeinek; császári címe egyre inkább csak jelképes maradt. 1989-ben, Tokióban halt meg, a trónon fia, Akihito követte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár