Miről vallanak a váci múmiák?
2006. december 1. 13:15
A váci Fehérek templomának felújításakor koporsókkal teli kriptára bukkantak a munkások, a szakemberek pedig a 170-270 éves koporsókban nem csontvázakat, hanem természetes módon mumifikálódott tetemek találtak - láthatjuk a Múlt-kor 1. évadának 8. adásában.
Korábban
Rejtélyek, sorsok, múmiák - A domonkos templom titka címmel áprilistól időszaki kiállításon nézhették meg az érdeklődők a közelmúltban Vácott talált múmiákat Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.
A különleges embertani leletegyüttesre a váci Fehérek templomának 1994-ben végzett felújítása során bukkantak. A templomtorony alatt fekvő, nagy, boltozatos kripta zsúfolásig tele volt egymás tetejére halmozott, gazdagon díszített koporsókkal. A csaknem kétszáz éve nem bolygatott koporsókból 265 természetes úton, emberi beavatkozás nélkül mumifikálódott, halotti ruhába öltöztetett ember maradványait tárták fel.
A természetes mumifikálódást a kripta egyedülálló mikroklímája és a temetkezés módja tette lehetővé. A kutatók halotti anyakönyveket, végrendeleteket is találtak az elhunytakról, így az eltemetett emberek több mint 70 százalékának ismerik a nevét és életkorát is.
A váci múmiák DNS-vizsgálatának eredményeiből pedig az derült ki, hogy az elhunytak közel háromnegyede tbc-s volt, de nem ebben a betegségben haltak meg mindannyian. Sikerült kimutatni azt is, hogy milyen volt a betegséget okozó baktérium 200 évvel ezelőtt. Mai formájának ismeretében látható, hogyan változott és ennek tükrében könnyebben megtudható az is, hogyan kezelhető a betegség manapság.
A különleges tárlat november 30-án bezár, a MÚLT-KOR pedig december elsejei adásában megmutatja, miről maradt le az, aki nem látta a kiállítást. De megmutat olyan dolgokat is, amilyeneket a múzeumba járók sem láttak még.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Fogadással kezdődött a Lumière fivérek zseniális találmányának története 19:05
- Középkori államelmélet alapján nem is kerülhetett volna a trón közelébe II. Béla 16:05
- Érintetlen csodák Kelet-Törökországban 11:20
- Rudolf herceg először szeretőjével végzett, mielőtt öngyilkos lett 09:56
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 09:20
- Emberek millióit ültette a képernyők elé a Ki mit tud? 09:05
- Többen és könnyebben igényelhetik újra az energiahatékonysági támogatást 08:00
- Karl Benz szabadalmaztatta a gázpedált, a kuplungot, a sebességváltót, valamint a gyújtógyertyákat is tegnap