Tutanhamon sírjának titkai
2004. november 17. 15:25 Dávid Andrea
Korábban
A sírkamra tartalma
A déli szoba északi falában találták meg a régészek azt az elfalazott ajtót, amely a sírkamrába vezetett. Az ajtót két oldalról két feketére lakkozott faszobor őrizte, így Carteréknek nem volt nehéz dolguk. Mindkét szobrot a királyról mintázták, megörökítve így arcvonásait és testmagasságát (1,67 m). Kötényüket, botjukat, jogarukat, fejdíszüket, ékszereiket és saruikat bearanyozták.
Az ásatók kibontották a sírkamra falát, de csak a következő évben tárták fel azt, amikor az előtérben talált tárgyakat már mind lefotózták, és ott, a helyszínen, laboratóriumi körülmények között felkészítették a továbbszállításra.
Múmiaraktár a labirintusban |
Múmia - protézissel |
A második kápolnában egy harmadikra bukkantak a régészek, mellette pedig újabb fegyverekre, íjakra, nyílvesszőkre és egy struccvadászat ábráival díszített légycsapóra.
Végül a harmadik szentélyben helyezkedett el a negyedik, szintén aranyozott fából készült kápolna. Ide tették a vörös homokkő szarkofágot. A négy szentély kibontása után azonban az ásatók már tudták, hogy a szarkofág megtalálása még kevés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap