15 különleges tény John Lennonról
2018. október 10. 15:47 Múlt-kor
Korábban
Majdnem agyonvert egy embert
Régóta híresztelték, hogy John Lennon a férfiakat szereti. 1963. június 18-án, Paul McCartney 21. születésnapján közös barátjuk, az akkor a bandát már legalább háromszáz alkalommal felkonferáló Bob Wooler elkezdett viccelődni Lennonnal: „Ne már, John, mi történt valójában közötted és Brian között? Mindenki tud róla, szóval mesélj nekünk.” (Brian Epstein a menedzserük volt.) A már nem éppen szomjas Lennon olyan dühös lett rá, hogy rávetette magát a ledöbbent Woolerre, és addig ütötte és rugdosta őt, amíg már moccanni sem bírt. Lennon maga mondta: „rádöbbentem, hogy tényleg meg akartam ölni őt”. Woolert azon nyomban bevitték a kórházba, ahol ellátták számtalan sérülését, többek között eltört több bordája is.
Két legnagyobb szerelme a koffein és a reggeli volt
Miután egy riporter 1965-ben „hájas Beatle-nek” nevezte őt, a nagy nyilvánosság előtt igyekezett küzdeni súlyával, ám ez nem akadályozhatta meg őt abban, hogy minden egyes napot bőségesen reggelivel kezdjen. Titkárnője (egyben szeretője), May Pang mondta egyszer, hogy Lennon imádta elkészíteni és befalni a napi english breakfast-jét, amely után általában benyomott egy pudingot is. Odáig volt az olajban sült, egészségtelen ételekért, csakúgy mint a koffeinért, így rendszeresen fogyasztott kávét vagy fekete teát.
Imádta az óceánt
Mivel a kikötőváros Liverpoolban nőtt fel, ez azért nem csoda. Számos dalban emlékezett meg a nagy kék vízről, ám gyakran merészkedett a nyílt vízre is meditációs és pihenési célból. Egy alkalommal vitorlást bérelt, és New Yorkból elhajózott a Bermuda-szigetekre. Ha az óceánon volt, sohasem dohányzott.
Utálta a hangját
Hihetetlenül hangzik, de a rocktörténet egyik legnagyobb énekese gyűlölte a saját hangját, ezért szerette duplán felvenni a dalokat, hátha jobb lesz valamelyik. Gyakran kérdezte a Beatles producerét, George Martint, hogy mivel tudja elnyomni hangjának zöngéit. „Nem lehet ezt elfojtani paradicsommal vagy valamivel?”
Bob Dylan adott neki először marihuánát
A Beatles 1964. augusztus 28-án, amerikai turnéjuk végén találkozott Bob Dylannel. Az énekes-dalszerzőt közös barátjuk, Al Aronowitz mutatta be nekik. Sok időt töltöttek akkor vele a hotelszobájukban. Sokan vélik úgy, hogy Dylan adott először nekik marihuánát, ami nagy hatással volt a banda imázsára és dalszerzési metódusaira is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap