10 tény a Mikulásról
2018. december 19. 08:21 Múlt-kor
Korábban
1. Szent Miklós Krisztus után 280 körül születetett a ma Törökországhoz tartozó Patara városában. A jómódú családból származó, az aszkéta életmódhoz vonzódó ifjú egyházi pályára lépett. Myra (Müra) – ma: Demre, Törökország – városának püspöke lett. A hagyomány szerint 52 esztendeig töltötte be hivatalát és ez idő alatt messze földön híre ment bőkezűségének, jóságának.
2. 343. december 6-án hunyt el, halálának napja a nyugati kultúrkörben a gyermekek megajándékozásának ünnepe lett.
3. Szent Miklós hamvainak egy részét kereskedők vitték kis-ázsiai nyughelyéről az olaszországi Bariba. Földi hamvainak, csontjainak másik fele az első keresztes háború idején Velencébe került.
4. A török állam napjainkban komoly erőfeszítést tesz azért, hogy Szent Miklós ereklyéit visszaszerezze Olaszországtól.
5. Kezdetben a krampuszok, angyalok és a manók voltak a Mikulás segítői. Idővel eltűntek az angyalok, és csak a krampuszok meg a manók maradtak.
6. A kéményen keresztül leereszkedő télapó alakja Washington Irving „New York története” című 1809-ben kiadott könyvében jelent meg legelőször.
7. Clement Clarke Moore amerikai költő 1822-ben megalkotott „Szent Miklós látogatása” címet viselő költeményének köszönhetően terjedt el a köztudatban a Télapó ajándékszállításra szolgáló szánja, és a szánt húzó rénszarvasok száma.
8. Az első „nagyáruházi” télapó James Edgar massachusettsi üzletember volt, aki 1890-ben öltötte fel a piros ruhás jelmezt.
9. A Coca-Cola-reklámokban feltűnő kövérkés, mosolygós, piros kabátos Mikulás az italkészítő 1931-es kampányában jelent meg először.
10. A csokitélapó gyártása 1934-ben kezdődött Magyarországon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05