2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Videótár – Tudtad?

Tudtad? - 1

A CIA, hogy lerombolja Castro imázsát, azzal próbálkozott, hogy cipőjére olyan anyagot kenjen, melynek hatására a vezér szakálla egyszerűen kihullik

Tudtad? - 2

I. Henrik angol király halálát az orvosai tanácsa ellenére elfogyasztott túlzott mennyiségű pite okozta

Tudtad? - 3

A japán császári haderő egyik katonája 1972. január 24-én adta meg magát a Csendes-óceáni Guam szigetén.

Tudtad? - 4

A francia király, VI. „Őrült” Károly azt képzelte, hogy üvegből van, és ha valaki hozzáér, összetörik

Tudtad? - 5

Széles csípő, fehér kezek, vörös haj - ezek voltak az ókori görögöknél a női ideál főbb attribútumai

Tudtad? - 6

III. Henrik (1216-1272) angol király egy jegesmedvét is tartott a Towerben, amely gyakran halászott a Temzében

Tudtad? - 7

Az első világháború alatt a Fehér Házban költségcsökkentési okokból gyakran bárányokkal nyíratták le a füvet

Tudtad? - 8

Az amerikai elnök Franklin Delano Roosevelt saját bevallása szerint naponta legalább egy fagylaltot elfogyasztott

Tudtad? - 9

1518-ban Strasbourg éhező és betegeskedő polgárai a nélkülözések következtében transzba estek és táncolni kezdtek

Tudtad? - 10

Bár Sir Arthur Conan Doyle hőse, Sherlock Holmes Az utolsó eset című novellában meghalt, az olvasók felháborodása matt az író kénytelen volt feléleszteni a detektívet

Tudtad? - 11

Az 1700-as évek második felében a párizsi asszonyok körében divattá vált a villámhárítóval felszerelt kalap viselése

Tudtad? - 12

Az Egyesült Királyságban elsőként Walter Arnoldot bírságolták meg gyorshajtás miatt

Tudtad? - 13

Benito Mussolini olasz diktátor adót vetett ki az egyedülálló férfiakra

Tudtad? - 14

A fiatalon elhunyt fáraó, Tutanhamon szerette a vörösbort

Tudtad? - 15

A saját gyermekeit szoptató anya elsőként a flamand festményeken jelent meg a XVII. században

Tudtad? - 16

Németország egyik legnagyobb népünnepélyét, az Oktoberfestet 1810-ben rendezték meg először

Tudtad? - 17

A japán császári ház a legrégebben fennálló örökletes monarchia a világon

Tudtad? - 18

1943-tól a német autópályákon olyan csekély volt a forgalom, hogy engedélyezték a biciklis közlekedést

Tudtad? - 19

A kevésbé látványos hulladékok között megtalálható az űrhajósok holdjáró cipője, üres élelmiszeres dobozok is

Tudtad? - 20

A bevásárlókocsit a világon elsőként az amerikai Oklahoma városában használták 1937-ben

Tudtad? - 21

A szennyezett levegő több, mint 4000 ember halálát okozta az 1952-es londoni nagy szmog idején

Tudtad? - 22

A fürdőszoba, mint különálló helyiség 1737-ben jelent meg először egy francia építész tervrajzán

Tudtad? - 23

A macskákat legelőször Mezopotámiában háziasították közel 14 ezer évvel ezelőtt

Tudtad? - 24

Az ókorban a 12-es szám a tökéletességet jelképezte

Tudtad? - 25

VII. Kleopátra volt az első Ptolemaiosz uralkodó Egyiptom trónján, aki megtanult egyiptomi nyelven

Tudtad? - 26

A Mongol Birodalom alapítója, Dzsingisz kán kiterjedt kémhálózatot tartott fent

Tudtad? - 27

A világ legrégebbi ismert társasjátékát a régészeti leletek szerint már Kr. e. 3500 környékén is játszották Egyiptomban

Tudtad? - 28

A 15. századtól a 19. századig Fekete-Afrikából több, mint 14 millió embert hurcoltak el rabszolgának

Tudtad? - 29

A telefon feltalálója, Alexander Graham Bell 1877-ben vezette be a telefont a Fehér Házba

Tudtad? - 30

A pajzsot a 17. századig használták az európai harcászatban

Tudtad? - 31

Az első, háztartásokban használható mikrosütőket 1967-ben hozták kereskedelmi forgalomba az USA-ban

Tudtad? - 32

Az olaszok az általuk megszállt Albániában 1942-ben betiltották a kerékpározást és a motorbiciklizést

Tudtad? - 33

Franklin Delano Rooseveltet 11 korábbi amerikai elnökhöz fűzték – vér szerinti vagy házasság révén létrejött – rokoni szálak

Tudtad? - 35

A középkorban a mézet szédülés, köszvény, különböző daganatok, valamint sérülések gyógyítására is használták

Tudtad? - 37

Az ólom volt a legnépszerűbb fém az ókori Rómában

Tudtad? - 38

A középkori Európa sajátos büntetőpereiben, az állatperekben, állatokat, leggyakrabban sertéseket állítottak bíróság elé

Tudtad? - 39

A megközelítőleg 600 ezer hívő befogadására képes római Szent Péter-bazilika

Tudtad? - 40

A világ első személyfelvonóját 1857-ben New Yorkban helyezték üzembe

Tudtad? - 41

Kubában 1969-től 1998-ig be volt tiltva a karácsony

Tudtad? - 42

Az 1904-es St. Louis-i olimpián ún. Antropológiai Napokat is rendeztek, amelyek során primitív törzsek képviselői mérték össze az erejüket

Tudtad? - 43

A reneszánsz zseni, Leonardo da Vinci gyakran alkalmazta a tükörírást

Tudtad? - 44

A XII. századtól kezdve Marie Antoinette volt az első francia királyné, aki saját maga szoptatta gyermekeit

Tudtad? - 45

Az első kijárási tilalom Nagy Alfréd wessexi király (871-899) uralkodása alatt lépett érvénybe Angliában

Tudtad? - 46

Az ókori Egyiptomban (Kr. e. 27 és Kr. u. 476 között) közel 70 millió állatot mumifikáltak

Tudtad? - 47

A Sixtus-kápolna mennyezeti freskójának nemiszerv-ábrázolásait a 16. század közepétől „ágyékkötőkkel” takartatták el

Tudtad? - 48

A hollywoodi filmekkel ellentétben a vadnyugati vonatrablók nem a lovaik hátáról ugrottak a mozgó járműre

Tudtad? - 49

Az amerikai függetlenségi háborúban a whiskyt fizetőeszközként is használták

Tudtad? - 50

Az első pólókat aláöltözetként az amerikai haditengerészetnél rendszeresítették 1913-ban

Tudtad? - 51

A paratölgy kérgéből készült parafa dugót a 17. század vége óta használják a borospalackok lezárására

Tudtad? - 52

A római seregek első orvosai főként felszabadított görög rabszolgák voltak

Tudtad? - 53

Amikor az anaheimi Disneylandet 1955. július 17-én megnyitották, több magassarkút viselő hölgy is beleragadt a vidámpark megolvadt aszfaltjába

Tudtad? - 54

A 16. században egy francia jogász megakadályozta egy patkánycsapat elleni per lefolytatását

Tudtad? - 55

Az 1915-ös esztendőben Chiddingfold falujában hetente 20 ezer járóbotot készítettek a harctéren megsebesült katonák részére

Tudtad? - 56

A világ legrégebbi műszeme a mai Irán területéhez tartozó ősi Shahr-e Sukhteh városában került elő

Tudtad? - 57

I. Erzsébet angol királynőről úgy tartják, hogy anthophobiában szenvedett

Tudtad? - 58

Az ember 9 ezer évvel ezelőtt kezdte hasznosítani a méhek produktumait

Tudtad? - 59

Míg a nyugati országokban a 19. század végén még alig dolgoztak nők a gyárakban, a japán textilgyári munkások 80 %-a nő volt

Tudtad? - 60

A 19. századi Párizsban a prostituáltak nem szólíthattak le járókelőket a templomok 20 méteres körzetében és múzeumba

Tudtad? - 61

A második világháború alatt a szövetséges nyugati országok sajtóorgánumai Joe bácsiként hivatkoztak Joszif Sztálinra

Tudtad? - 62

A 18. század folyamán a brit hadihajók többségét 12-17 év szolgálat után küldték szárazdokkba nagyjavításra

Tudtad? - 63

A 240 ezer hadra fogható római férfi közül összesen 120 ezer halt meg a második pun háború alatt

Tudtad? - 64

Az 1961-től 1972-ig tartó Apolló-program hat küldetése landolt a Holdon és 12 űrhajós léphetett az égitest felszínére

Tudtad? - 65

A 13. századi nyugat-európai urbanizációs hullám megnövelte a női kétkezi munkások számát

Tudtad? - 66

Nápolyban már a XVIII. században is teljesen szokványos dolog volt a fagylalt

Tudtad? - 67

A Braille-írás atyja Louis Braille hároméves korában vesztette el látását, miután játék közben egy varrótűvel kiszúrta a szemét

Tudtad? - 68

Vita tárgya, hogy Grant Morton 1911-es vagy Albert Berry 1912-es ugrása tekinthető-e az első sikeres, repülőgépről végrehajtott ejtőernyős ugrásnak

Tudtad? - 69

Egy amerikai B-17-es repülőerődnek átlagban 12.700 golyót kellett kilőnie egy német vadászgép megsemmisítéséhez

Tudtad? - 70

A visszapillantó tükrök gépkocsikon való használata csak 1914-től kezdett elterjedni

Tudtad? - 71

A középkorban a leprával fertőzött egyénnek a város kapuján belépve csengőt kellett ráznia, hogy ezzel jelezze fertőző betegségét

Tudtad? - 72

A mai modern gépkocsi megszületéséhez közel 100 ezer szabadalom fűződik

Tudtad? - 73

A sebtapaszt megelőzően a vérző sebet egyszerű módszerekkel: trágyával, ecettel, penésszel, pókhálóval vagy gyantával gyógyították

Tudtad? - 74

Thomas Jefferson, az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike építészként is maradandót alkotott

Tudtad? - 75

Ausztráliából összesen 136 ezer lovat szállítottak az első világháború hadszíntereire

Tudtad? - 76

A világ első múzeumát Ennigaldi hercegnő, az utolsó újbabiloni uralkodó lánya hozta létre a Kr. e. 6. században

Tudtad? - 77

Az amfetamin származékok az 1930-as években kezdtek elterjedni a gyógyászatban

Tudtad? - 78

Az életre kelt múmia sztorija 1827-ben debütált Nagy-Britanniában

Tudtad? - 79

A középkori erődítményekben a lépcsőfokok magassága és mélysége eltérő volt, így a gyors iramban feltörekvő behatoló gyakran felbukott

Tudtad? - 80

A földet először megkerülő Magellán flottájának 63 tengerésze 9 nemzetiségből került ki

Tudtad? - 81

A 13. századi Angliában bűnnek számított az öngyilkosság

Tudtad? - 82

1929-ben az USA-ban piacra dobták a fából készült úszódresszt

Tudtad? - 83

Gerald Ford, az USA harmincnyolcadik elnöke egyetemi évei alatt modellként is dolgozott

Tudtad? - 84

Benito Mussolini napi 18 órát dolgozott, és minden reggel egy Dante-versszak elolvasásával kezdte a napot

Tudtad? - 85

VIII. Edward volt az első brit uralkodó, aki önként mondott le a trónról

Tudtad? - 86

Az FBI Hitler aktáját csak 1973-ban zárta le, ugyanis úgy vélték, hogy a náci vezér még mindig él

Tudtad? - 87

Theodore Roosevelt 1912-ben mellényzsebében tartott szemüvegtokjának és egy félbehajtott lapra előre lejegyzett beszédének köszönhetően élt túl egy merényletkísérletet

Tudtad? - 88

XII. Pius pápa a II. világháború idején többször ún. távolsági ördögűzéssel próbálta megszabadítani Adolf Hitlert a gonosztól

Tudtad? - 89

Martin Luther King nem sokkal meggyilkolása előtt párnacsatát vívott a munkatársaival a memphisi motelszobájában

Tudtad? - 90

XIII. Lajos francia király 7 éves koráig egyszer sem fürdött meg

Tudtad? - 91

Viktória angol királynő 1840-ben tartott esküvőjére az egyik meghívottól 1.5 tonna sajtot kapott

Tudtad? - 92

Az Osztrák-Magyar Monarchia katonája, Kern Pál egy első világháborús fejlövés következtében 1915-től egészen 1955-ös haláláig nem tudott aludni

Tudtad? - 93

Az USA tizenhat tagállamában egészen 1967-ig tilos volt a faji szempontból vegyes házasság.

Tudtad? - 94

A közhiedelemmel ellentétben a vérszomjas viking harcosok nem hordtak szarvakkal ékesített sisakot

Tudtad? - 95

1947-ben állítólag maga Salvador Dalí is átesett ördögűzésen egy olasz szerzetes jóvoltából

Tudtad? - 96

Az ókori egyiptomiak - gyermeknemzés céljából - júliusban és augusztusban szeretkeztek a legtöbbet

Tudtad? - 97

Bár nincs egyértelmű bizonyíték rá, valószínűleg William Shakespeare szülei és gyerekei is analfabéták voltak

Tudtad? - 98

Egy 12. századi angol kézirat tartalmazza a legrégebbi ismert európai középkori ételrecepteket

Tudtad? - 99

A spanyol hódítók érkezésekor a maják gumigyárakat üzemeltettek, ahol évente akár 16 ezer gumilabda is készülhetett

Tudtad? - 100

Vlad Tepes, közismert nevén Drakula, 20 ezer török katonát húzatott karóba a Duna mentén 1462-ben

Tudtad? - 101

Az olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini napi 1500 levelet kapott rajongóitól

Tudtad? - 102

Napóleon katonái fogyasztottak először rendszeresen és nagy mennyiségben konzerv ételeket

Tudtad? - 103

Andrew Jackson, az USA hetedik elnöke a becslések szerint több tucat, de legalább tíz párbajban vett részt, és két golyó el is találta

Tudtad? - 104

Hitler volt az első politikus, aki repülőgéppel utazott politikai kampánykörútja során

Tudtad? - 105

Annak ellenére, hogy csak 1924-ben kaptak polgárjogot, az első világháborúban 13 ezer indián harcolt az USA hadseregében

Tudtad? - 106

Tutanhamon halála után megégett: a balzsamozáskor használt olaj az oxigénnel és a vászonnal kémiai reakcióba lépett a szarkofágban

Tudtad? - 107

1600-ban a londoniak hetente 146 millió liter sört fogyasztottak el

Tudtad? - 108

1945-ig Hitler fő művéből, a Mein Kampfból több, mint 10 millió példányt adtak el

Tudtad? - 109

Az antik görög mitológia nyilazó istengyermeke, Erósz kétféle nyíllal lövöldözött

Tudtad? - 110

A Nemzetközi Vöröskeresztet a rendkívül véres solferinói csata után hozták létre 1863-ban

Tudtad? - 111

Kim Dzsongun Mein Kampf-példányokat osztott ki országa tisztviselőinek, hogy tanulmányozzák a két világháború közötti német katonai-gazdasági felemelkedést

Tudtad? - 112

Németország 1935 és 1944 között többet költött a német őstörténet és az árja fajelmélet kutatásaira, mint az USA az atombomba kifejlesztésére

Tudtad? - 113

Testük gyorsabb regenerálódását elősegítendő, a római gladiátorok egy speciális hamuból készült italt fogyasztottak

Tudtad? - 114

Spanyolországban 1939-től 1990-ig becslések szerint mintegy 300 ezer újszülöttet raboltak el szüleitől

Tudtad? - 115

Kim Dzsongil éves konyak fogyasztásának értéke elérte egy átlagos észak-koreai jövedelmének 800-szorosát

Tudtad? - 116

Thomas Jefferson zenei képességeiket tekintve felsőbbrendűnek, de genetikailag alsóbbrendűnek hitte a feketéket a fehéreknél

Tudtad? - 117

Franciaországban a II. világháború során a megszálló német katonák és a francia nők együttlétéből mintegy 200 ezer csecsemő született

Tudtad? - 118

Angliában, az első világháború kitörését követően hazafias lelkületű nők a gyávaság jelképét, fehér tollakat osztogattak az utcákon civil ruhában sétáló, katonakorú férfiaknak

Tudtad? - 119

1938-tól több száz esetben vetettek be harci gázt a japánok Kínában

Tudtad? - 120

Szergej Prokofjev halálát, aki Sztálinnal egy napon halt meg, a szovjet hatóságok eltitkolták, nehogy a zeneszerző elvigye a show-t a diktátor elől

Tudtad? - 121

Az NDK titkosszolgálata, a Stasi számos megfigyeltről vett szagmintát, amelyet befőttesüvegekben tárolt

Tudtad? - 122

Az első háziasított csirkéket nem a húsukért tartották, hanem kakasviadalokon indították őket Délkelet-Ázsiában és Kínában úgy 10 ezer évvel ezelőtt

Tudtad? - 123

A 18. századi nyugati világban az ananász olyan ritka volt, hogy darabját a mai árfolyamon számolva 8 000 dollárért adták

Tudtad? - 124

Az 1936-os iraki államcsíny volt az első katonai puccs az arab világban

Tudtad? - 125

Az 1791-ben kitört haiti forradalom volt az egyetlen sikeres rabszolgafelkelés, amelynek eredményeként egy új állam jött létre

Tudtad? - 126

A gőzmozdonyt feltaláló George Stephenson csak 18 évesen, egy esti iskolában tanult meg írni-olvasni

Tudtad? - 127

Dél-Amerikában már 7 ezer évvel ezelőtt, 2 ezer évvel megelőzve az egyiptomiakat, készítettek múmiákat

Tudtad? - 128

Az 1820-as években a személyek vasúti szállításáról szóló brit parlamenti vitában olyan érv is elhangzott, miszerint az utasok eszüket veszthetik a vonat tízmérföldes sebességétől

Tudtad? - 129

Az USA-ban az alkoholtilalom rendelkezéseit még a kongresszusi képviselők és szenátorok 80%-a is megszegte

Tudtad? - 130

Türkmenisztán egykori diktátora, a 2006-ban elhunyt Szaparmurat „Türkménbasi” Nyijazov betiltotta, hogy nyilvános koncerteken playbacket használjanak

Tudtad? - 131

A guillotine-t a közkeletű vélekedéssel szemben nem a franciák találták fel, hanem már 13. századi Angliában is használták

Tudtad? - 132

Az ember mintegy 28 ezer évvel ezelőtt költözött be az esőerdőkbe

Tudtad? - 133

A magas csecsemőhalálozás miatt, az ókori görögök csak az egy hetes, vagy az annál idősebb újszülötteknek adtak nevet

Tudtad? - 134

Az egyiptomi fáraók bodorított és illatosított álszakállt hordtak

Tudtad? - 135

A bukott iraki vezető, Szaddam Huszein egyik védőügyvédje, Moammer Kadhafi diktátor lánya, Ayesha Kadhafi volt

Tudtad? - 136

Az üvegpalackok használata az 1650-es évektől kezdődött Európában

Tudtad? - 137

Benito Mussolini 1925-26-ban négy ellene irányuló merényletkísérletet is megúszott

Tudtad? - 138

A szakácsmesterség magas fokán lévő rabszolgák rendkívül magas áron cseréltek gazdát a Római Birodalomban

Tudtad? - 139

Az első világháborúban 1916-ig csak önkéntesek harcoltak a brit hadseregben

Tudtad? - 140

A karóbahúzás büntetése már Hammurapi törvényoszlopán is megjelent. A középkori Európában a gyermekgyilkos asszonyokat végezték ki ily módon

Tudtad? - 141

A keresztre feszítést a Sengoku-korszak idején (1467—1573) vezették be Japánban

Tudtad? - 142

A világ legidősebb akkumulátora, a bagdadi elem körülbelül 2000 évvel ezelőtt készült

Tudtad? - 143

Az első világháborúban a brit pilóták a német Zeppelineket óriási robbanó "darts-tűkkel" vadászták le

Tudtad? - 144

A kora középkori egyházi előírások szerint a házastársaknak nem illett együtt fürdeni és egymást meztelenül látni

Tudtad? - 145

Az elmebajjal küszködő III. György angol király egy alkalommal elültetett egy marhaszeletet, mert azt hitte, fán terem

Tudtad? - 146

Az Anschluss idején az osztrák határ és Bécs között a felkészületlen német tankok 70%-a lerobbant

Tudtad? - 147

A legkorábbi feljegyzések a töltőtoll használatáról a 10. századból származnak

Tudtad? - 148

Európában még a 18. században is úgy gondolták, hogy a mumifikálódott emberi hús fogyasztása alkalmas lehet számos betegség kezelésére

Tudtad? - 150

A londoni rendőröket a fővárosi rendőrszolgálatot 1829-ben létrehozó belügyminiszter, Robert Peel beceneve után nevezték el bobbyknak

Tudtad? - 151

A marihuánát már az ókori görögök is használták, elsősorban étvágytalanság és fejfájás ellen

Tudtad? - 152

„Fénykorában” a Stasi a népességhez viszonyítva sokkal több ügynököt foglalkoztatott, mint a KGB vagy éppen a CIA

Tudtad? - 153

Az 1924-ben született Jimmy Carter volt az első elnök, aki kórházban látta meg a napvilágot

Tudtad? - 154

Hitler az összeomlás szélén is hitte, hogy az 1945-ben vívott berlini csata egy fordított Sztálingrád lesz

Tudtad? - 155

Az egykori francia császár, Bonaparte Napóleon végakaratában arról rendelkezett, hogy hamvait Párizsban szórják a Szajnába

Tudtad? - 156

Az 1923-ban született szovjet férfiak 80%-a nem élte túl a második világháborút

Tudtad? - 157

Winston Churchillt 1899-ben foglyul ejtették a második búr háborúban, de később sikerült megszöknie

Tudtad? - 158

Az első 13 antik olimpián a kétszáz méteres sprint volt az egyetlen versenyszám

Tudtad? - 159

Az ókori Rómában a konzuli tisztséget csak a 43 éves vagy idősebb férfiak tölthették be

Tudtad? - 161

A fáradtság leküzdésére és a teljesítményfokozásra használt amfetamin tablettákat a második világháborúban is előszeretettel alkalmazták

Tudtad? - 162

A földet először megkerülő Magellán flottájának 63 tengerésze 9 nemzetiségből került ki

Tudtad? - 163

Az USA-ban a nagy gazdasági világválság hatására 3 millió gyerek volt kénytelen otthagyni az iskolát

Tudtad? - 164

Ausztráliából összesen 136 ezer lovat szállítottak az első világháború hadszíntereire

Tudtad? - 165

A szövetséges hatalmak közül a Vörös Hadsereg volt a legsikeresebb szárazföldi hadsereg

Tudtad? - 166

Hitler jogszerű úton szerezte be képgyűjteményének kétharmadát

Tudtad? - 167

Az USA kontinentális területe elleni egyetlen II. világháborús légitámadásban részt vevő Fudzsita Nobuót 1997-ben az általa bombázott város tiszteletbeli polgárává választották

Tudtad? - 168

A bajonettet legelőször vadászok alkalmazták abból a célból, hogy elűzzék az elhibázott lövés miatt rájuk támadó vadállatokat

Tudtad? - 169

A csontszilánkból készített tű a kőkorszak találmánya

Tudtad? - 170

Az első világháborús brit katonák gúnyneve, a „Tommy” az 1700-as évekből eredeztethető

Tudtad? - 171

Thomas Jefferson, az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike építészként is maradandót alkotott

Tudtad? - 172

A sózott halbelsőségekből készülő garumnak nevezett szósz a rómaiak egyik kedvenc eledele volt

Tudtad? - 173

A második világháború alatt 32 postagalambot tüntettek ki hősies helytállásukért Nagy-Britanniában

Tudtad? - 174

Vita tárgya, hogy Grant Morton 1911-es vagy Albert Berry 1912-es ugrása tekinthető-e az első sikeres, repülőgépről végrehajtott ejtőernyős ugrásnak

Tudtad? - 175

A Braille-írás atyja Louis Braille hároméves korában vesztette el látását, miután játék közben egy varrótűvel kiszúrta a szemét

Tudtad? - 176

A keresztes lovagrendek szerzetes tagjai engedelmességet és szegénységet, illetve szexuális és erkölcsi tisztaságot fogadtak

Tudtad? - 177

Az 1899-ben elfogadott hágai egyezményekben betiltották a légballonból történő bombázást

Tudtad? - 178

A világ első tengeralattjárós támadását 1776 őszén, az amerikai függetlenségi háborúban hajtották végre az Eagle brit zászlóshajó ellen

Tudtad? - 179

A Mongol Birodalom megalapítója, Dzsingisz kán körülbelül 40 millió ember halála révén építette fel birodalmát

Tudtad? - 180

1550-től 1700-ig az Orosz Birodalom területe átlagosan évi 35 ezer km²-rel nőtt, ami alig kevesebb, mint a mai Hollandia mérete

Tudtad? - 181

Az Egyesült Államok 700 fogolytáborában közel 425 ezer német katonát őriztek a második világháborúban

Tudtad? - 182

A világ első diplomás fogorvosnője az 1866-ban doktorrá avatott, élete vége felé a női jogegyenlőségért harcoló Lucy Hobbs Taylor volt

Tudtad? - 183

Mivel az ókori rómaiak vallása nem tiltotta a boncolást, az elhunyt gladiátorok és elítéltek testének felnyitása révén magas anatómiai tudásra tettek szert

Tudtad? - 184

Míg a nyugati országokban a 19. század végén még alig dolgoztak nők a gyárakban, a japán textilgyári munkások 80 %-a nő volt

Tudtad? - 185

Franciaországban 1939-ben hajtották végre az utolsó nyilvános kivégzést guillotine-nal

Tudtad? - 186

A kőkorszaki ember feltehetőleg már az i.e. 7. évezredben fogyasztott mézet, valamint méhviaszt használt a főzéshez és kozmetikumok készítéséhez

Tudtad? - 187

Mata Hari fém melltartóit állítólag szex közben sem vette le, mivel szégyellte kisméretű melleit

Tudtad? - 188

A római seregek első orvosai főként felszabadított görög rabszolgák voltak

Tudtad? - 189

Az ókori görög lakomák fontos kelléke volt a bor, amelyet vízzel kevertek (egy rész bor, két rész víz), s a romlást elkerülendő, sóval fűszereztek

Tudtad? - 190

Bár az amerikai polgárháború alatt az északi és déli hadsereg is megtiltotta a nők csatlakozását, álruhában mintegy 250-400 nő mégis harcolt a konfliktusban

Tudtad? - 191

Az Újvilágban elsőként 1570-ben, Mexikóban alakult meg az inkvizíció

Tudtad? - 192

Az első hot-dogot egy német bevándorló, bizonyos Charles Feltman találta fel és kezdte árusítani a New York-i Coney Islanden 1867-ben

Tudtad? - 193

Bolíviában az ország 1825-ös függetlenné válása óta hozzávetőlegesen kétszáz puccskísérletet hajtottak végre

Tudtad? - 194

Bár az USA hadseregében már 1775 óta szolgálnak nők, legtöbbjük ápolóként, a harctéren egészen 2013-ig nem voltak bevethetők

Tudtad? - 195

Az első kijárási tilalom Nagy Alfréd wessexi király (871-899) uralkodása alatt lépett érvénybe Angliában

Tudtad? - 196

Edward Turner brit fotográfus 2012-ben előkerült 1902-es alkotása a világ első színes filmje

Tudtad? - 197

Bár a szesztilalmat 1933-ban eltörölték az USA-ban, Mississippi államban csak 1966-ban vált újra legálissá az alkoholforgalmazás

Tudtad? - 198

Az 1904-es St. Louis-i olimpián ún. Antropológiai Napokat is rendeztek, amelyek során primitív törzsek képviselői mérték össze az erejüket

Tudtad? - 199

Az USA 28. elnökét, Woodrow Wilsont Washingtonban temették el, így ő az egyetlen amerikai elnök, aki a fővárosban nyugszik

Tudtad? - 200

Az első hivatalosan lejegyzett válás 1639-ben történt az észak-amerikai angol puritán kolóniákban