Túlélte a történelem viszontagságait a máig fontos kegytárgynak számító Szent Jobb
2024. június 21. 20:20 MTI
253 éve, 1771. június 21-én került vissza magyar földre a Szent Jobb. Az ereklye feltételezhetően I. István, Árpád-házi magyar király mumifikálódott jobb keze, amelyet a budapesti Szent István-bazilikában található Szent Jobb-kápolnában őriznek.
Szent Jobb körmenet,1904 (Fortepan / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)
Korábban
Az államalapító uralkodó 1038-ban bekövetkezett halála után holttestét a székesfehérvári bazilikában helyezték el egy márványszarkofágban. Feltehetően az 1060-as években, amikor a holttestet áthelyezték a bazilika aknasírjába, választották le a király jobb karját, amely később, István 1083-ban történt szentté avatásakor épen került elő.
Valószínűleg ekkor kezdődött a testrész ereklyeként való tisztelete is. A felső és alsó kart a 14-15. században választották szét egymástól.
A legenda szerint a Székesfehérvárott őrzött ereklye a török hódoltság idején Boszniába, majd 1590 körül Raguzába, a mai Dubrovnikba került a domonkos szerzetesekhez. 1771 áprilisában Mária Terézia magyar királynő közbenjárásának köszönhetően a raguzai domonkosok visszaadták a Szent Jobbot, amelyet ünnepélyes körülmények között szállítottak Budára.
Megálló Dombóváron, 1938 (kép forrása: Fortepan / Erky-Nagy Tibor)
1771. június 21-én ünnepélyesen adták át megőrzésre az angolkisasszonyoknak. A királynő pénzt is veretett a visszaszerzés emlékére, valamint elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését. Az ereklye első magyarországi „körútja” is hazahozatalakor volt, Győrött és Pannonhalmán tették közszemlére.
Az 1800-as évek elején II. József magyar király rendelete nyomán a Szent Jobbot a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után, 1865-től az esztergomi főegyházmegyénél helyezték biztonságba. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig őrizték.
Az államiságot leginkább reprezentáló kegytárgy lett, amelyet a mindenkori prímás az augusztus 20-i körmenetek idején rendszeresen körbevitt a fővárosban.
A Szent Jobb díszes ereklyetartóban
1944-ben a nyilasok a Szent Koronával együtt nyugatra hurcolták. 1945 elején találtak rá Salzburg közelében, és XII. Pius pápa közreműködésének köszönhetően az amerikai hadsereg visszaadta a magyar katolikus egyháznak.
Miután a Szent Jobb-körmeneteket 1947-ben betiltották, az ereklyét a Szent István-bazilika plébániájának páncélszekrényébe zárták. 1971-től a bazilika egyik kápolnájában, zárt tabernákulumban, nem látható módon őrizték. Később az őrzési helyet felújították, és Szent Jobb-kápolnának nevezték el.
A kegytárgyat 1985-ben hozták ki először és tették közszemlére, majd 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján újra országos körútra vitték. 1989 óta ismét évente rendeznek körmenetet tiszteletére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.