Teljes felszerelésével együtt találták meg egy római orvos sírját a Jászságban
2023. április 25. 14:26 MTI
Európai viszonylatban is egyedülálló leletegyüttest, egy római kori, az i. sz. 1. században működött orvos sírját és teljes felszerelését tárták fel a Jászságban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Jász Múzeum és az Eötvös Loránd Kutatóhálózat régészei.
![csontváz](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62887.jpg?lavid=437276)
Dr. Samu Levente, a feltárást végző régészcsapat tagja, az ELTE Régészettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa a maradványokkal (kép forrása: Rusznák Gábor / ELTE BTK)
Korábban
A Jászberényhez közel, 2022-ben végzett ásatás első fázisában, a felszíni terepbejárás során először rézkori és avar leletek kerültek elő, ezt követően magnetométeres terepbeméréssel derítették fel a lelőhelyet – idézte fel a feltárás keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatója.
Samu Levente, az intézet tudományos segédmunkatársa elmondta, az avar kori temető sírsorai között találtak egy korábbi objektumot is, ebből a viszonylag sekély sírból pedig több fémeszköz is előkerült.
Az eszközök vizsgálatából hamar felismerték, hogy ez egy római kori leletegyüttes, mégpedig egy korabeli orvos sírja, akinek felszerelését a lábai mellé, két faládikában helyezték el. A sír szinte teljesen bolygatatlan volt, leszámítva egy állatjárást, amely miatt az egyik szike átkerült a lábtól a fej mellé – tette hozzá.
A sírból fogó, tűk, csipesz, valamint sebészeti beavatkozásokra alkalmas, csúcsminőségű szikék, valamint gyógyszermaradványok láttak napvilágot. A rézötvözet szikéket ezüst tausírozással díszítették és cserélhető acélpengékkel látták el. A halott térdénél egy dörzskövet helyeztek el, amely a kopási nyomok alapján gyógynövények és egyéb gyógyszerek egybedolgozására lehetett alkalmas – közölte Samu Levente.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Mint rámutatott, ezek az eszközök a korszak csúcsminőségét képviselik, és a korabeli viszonyok között kifejezetten komplex orvosi beavatkozások elvégzésére is alkalmasak voltak.
Borhy László régész, az ELTE rektora kiemelte, hogy a Római Birodalom határain belül és kívül is párját ritkítja egy ilyen, teljes orvosi készlet.
A radiokarbon kormeghatározás szerint a sír az i. sz. 1. századra keltezhető, Pannonia tartomány megszervezésének időszakából - közölte, hozzátéve: a folyamatban lévő genetikai vizsgálatok remélhetőleg fényt derítenek majd a római kori orvos származására is.
Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója „világszenzációnak” nevezte egy ilyen leletegyüttes előkerülését az 1. századból az akkori Barbaricumból. A korból ugyanis mindössze egyetlen hasonló orvosi készletet tártak fel eddig, a birodalom leggazdagabb települései közé tartozó Pompeiiből.
Samu Levente az MTI kérdésére elmondta, hogy a sírban egy 50-60 év közötti férfi maradványai feküdtek, melyeken trauma, betegség nyomai nem fedezhetők fel.
Mint hozzátette, a genetikai kutatás mellett tervezik a csontváz izotópos vizsgálatát is, ez is segít ugyanis meghatározni, hogy helyi származású volt-e az egykori orvos.
Gulyás András, a Jász Múzeum régész muzeológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az időszak a Jászságban egy átmeneti periódus lehetett a kelta kori és római kori szarmata népességek között.
A jelenlegi adatok alapján nem eldönthető, hogy a sírba helyezett orvos egy helyi, magas presztízsű vezető gyógyítására érkezett vagy a római légiók egyik hadmozdulatát kísérhette – közölte Gulyás András, hozzátéve: a leletek elemzése mellett a helyszínen folytatják a terepi feltárást is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 20. Ókori állam-berendezkedések (Athén, Róma – Julius Caesar egyeduralmi kísérlete, Augustus principátusa)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/781.jpg)
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap