2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Salvador Dalí ellentmondásos személyisége is feltárul a most nyíló pápai kiállításon

2017. március 30. 11:51 MTI

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombaton, a tárlat középpontjában az a száz színes fametszet áll, amelyet a katalán szürrealista művész Dante Isteni színjátékához készített illusztrációként - közölte a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán.

Salvador Dalí

Boros Katalin, a kiállítás szervezője elmondta, hogy Thomas Emmerling német származású magángyűjtő mintegy kétszáz képe látható a kiállításon. Hozzátette, hogy Dalí szerette az arisztokratikus életformát, ezért esett a választás a barokk kastélyra. Szerepelnek a kiállításon Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című művéhez, valamint a Le Tricorne című spanyol balladához készült Dalí-illusztrációk - közölte a szervező. Boros Katalin beszélt arról is, hogy a termekben található kockákon Dalí-idézetek olvashatók majd, melyek hűen tükrözik a művész ellentmondásos személyiségét.

A megnyitó napján a festőművész szokásait is szeretnénk bemutatni a látogatóknak, így rengeteg bagettel készülnek a szervezők, ez a művész egyik kedvenc étele volt, amit szinte mindig magánál hordott. A megnyitó érdekes színfoltjának ígérkezik, hogy a Dalí szakácskönyvében szereplő bagettfeltétet is meg lehet majd kóstolni. A kiállításon látható tarotkártya-sorozatot felesége, Gala kedvéréért készítette a művész, ennek apropóján szombaton kora délutánig a vállalkozó kedvű látogatókat várja kártyajóslással egy jósnő - fejtette ki Boros Katalin.

Dalí által írt opera szól majd a kiállítótérben és a Dalí-parfümöket is megismerhetik a látogatók - fűzte hozzá. Boros Katalin elmondta azt is, hogy a megnyitó napján Dalí-bajusszal vagy -álarcban várják a kiállításra érkezőket, melyeket a látogatók a bejáratnál megkapnak.

A Welcome into my brain (Üdvözöllek az agyamban) című kiállítás október 31-éig látható. Salvador Dalí (1904-1989) alkotói stílusát a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus jellemezték. Egyik híressé vált mondása is ellentmondásos személyiségéről árulkodik: "mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A pápai Esterházy-kastély
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár