Luxus és monumentalitás - ritka színes fotókon a Titanic

2015. november 3. 12:21

1909-ben White Star Line hajótársaság megbízásából három grandiózus nagyságú, luxus felszereltségű óceánjáró építése kezdődött meg az Egyesült Királyságban: a Gigantic (a Titanic katasztrófája után átnevezték Britannicnak), az Olympic és a Titanic minden korábbi méretet túlszárnyaltak. Az utóbbi két hajó a belfasti hajógyárban született meg; míg az Olympic 1911-es útja hatalmas médiafigyelmet kapott, testvérhajója, a Titanic csak tragédiája révén kerülhetett a címoldalakra. A Thomas Schmid által ügyes munkával kiszínezett fotók valóban visszarepítenek bennünket 1912-be.

A galériáért kattintson a képre

Korábban

A luxusjármű impozáns méretekkel bírt: 270 méter hosszú, 28 méter széles és olyan magas volt, mint egy 18 emeletes ház, vagyis több mint 53 méter. Az 52 ezer tonnás monstrum fedélzetén kényelmesen elfért 3500 utas, akiknek egy része hihetetlen luxust élvezhetett: a hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt, nem beszélve a minden kívánalmat túlszárnyaló étteremről és konyháról. Nem volt ilyen bőség a mentőcsónakok tekintetében, ugyanis mindössze 20 darab kapott helyet a fedélzeten, ami azonban összhangban állt a korabeli törvényekkel, amely kimondta, hogy egy 10 ezer tonnánál nehezebb hajó legalább 16 mentőcsókot vigyen magával. Férőhely tekintetében a luxusgőzös kapacitásának mindössze harmadát, maximális kihasználtság esetén körülbelül 1178 embert tudtak volna megmenteni a csónakok.

A B-60-as lakosztály

A Titanic hajóteste az írországi Belfastban lévő Harland és Wolff hajógyár száraz dokkjában 1911-ben

Már csak az utolsó simítások hiányoztak 1911 végén

A világ akkor legnagyobb hajója 1912. április 12-én indult Southamptonból első és – mint később kiderült – utolsó útjára. Az óceánjáró a sebességen kívül szinte minden tekintetben elsőnek számított, így a tulajdonosok azt szerették volna, ha a Titanic kéményén már az első út után ott lengedezik az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalag, ezért fő szempontnak az 5 nap 11 óra 37 perces rekord megdöntését tekintették. A hajót a legrövidebb útvonalra irányították, mert úgy vélték, hogy az óriásgőzöst nem veszélyeztetik a jéghegyek. Tévedtek. Mint ismeretes a New Yorkba tartó útján a gőzös 1912. április 14-én éjjel 23.40-kor az Atlanti-óceán északi részén nekiütközött egy jéghegynek. A hajó három órán belül lesüllyedt a 4 ezer méteres mélységbe, a 2224 utas és személyzet kétharmada került a hullámsírba.

Az RMS Olympic és a Titanic egymás mellett Belfastban 1912. március 6-án

A southamptoni kikötőben 1912 áprilisában

A kutatások szerint a katasztrófa oka több tényező együttállásának volt köszönhető. A Titanic minden bizonnyal túl gyorsan ment, Edward J. Smith kapitány elővigyázatlan volt, továbbá nem volt elég mentőcsónak a fedélzeten. A vizsgálatok további részletekre derítettek fényt, például az árbockosárban nem volt távcső, illetve az SS Mesaba brit kereskedőhajó rádiósai nem megfelelően adták át a később sorsdöntőnek számító figyelmeztetéseket a jéghegyről. A Mesaba megadta a jéghegy pontos helyét, de ez körülbelül este 21.40-kor történhetett, 75 kilométerre a Titanic elsüllyedésének helyszínétől. Az üzenet így szólt: „Nagy méretű jéghegyet, vagyis egy jégmezőt láttunk. Az idő tiszta” – amit a Titanicon „nem sürgős ügynek” értelmeztek, mivel az nem volt ellátva az MSG (Masters' Service Gram) előtaggal, ami viszont szükségessé tette volna a kapitány személyes beavatkozását.

Belfast kikötőjének kijáratán 1912. április 2-án a próbaúton

Néhány nappal az indulás előtt 1912 áprilisának első napjaiban

A Titanic 1912-ben a világ valóban legmodernebb hajója volt, a legújabb technológiai újításokat alkalmazták rajta (legmodernebb turbinák, legújabb Marconi-rádió), azonban néhány beépített anyagról az építése során kiderült, hogy nem megfelelő. Egyes kutatások szerint a rosszul öntött kovácsoltvas szegecsek okozták az acéllemezekből álló hajótest széthullását. Egy 2012-es vizsgálat során kiderült, hogy a Titanic elején és a hátsó ötödén lévő szegecsek jó minőségű acélból készültek, bár nem a legjobból, és kézzel illesztették be őket. (A Titanic építése során egyébként több mint hárommillió szegecset használtak fel.) Ezek a szegecsek olcsóak voltak, azonban a szennyeződési koncentrációjuk, vagyis salaktartalmuk meglehetősen magas értéket mutatott. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, a szegecsek feje különösen érzékeny volt a különböző fizikai nyomásokra, és hamar eltörnek, ami a hajótest „kibomlását” eredményezhette.

A Titanic kihajóz a southamptoni kikötőből

Indulás előtt

Az éghajlat is hozzájárult a katasztrófa bekövetkeztéhez. Amikor a karibi térség időjárása a szokásosnál melegebb, a két felszíni tengeri áramlat kölcsönhatásba lép – a Golf-áramlat találkozik a gleccsereket szállító észak-atlanti Labrador-áramlattal –, valamint amikor a rendkívül magas dagály három hónappal korábban érkezik, a koncentrált jéghegyek egyfajta tankcsapdákként működnek. Minden bizonnyal szerencsétlen körülmények egész láncolata vezetett a Titanic pusztulásához.

A Titanic végleg elhagyja Southampton kikötőjét, hogy megkezdje New York-ba tartó végzetes útját 1912. április 10-én