2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hollywood magyar alapító atyjának élete tárul fel szülőfalujában

2023. január 12. 14:27 MTI

Archív fotókon és kisfilmeken keresztül mutatja be Zukor Adolf magyar származású producer, a hollywoodi filmgyártás egyik elindítója és a Paramount Pictures alapítója életét az az emlékház, amelyet születésének 150. évfordulóján adtak át szülőfalujában, Ricsén.

Zukor Adolf
Zukor Adolf 1922-ben

Mint Vécsi István (MSZP), Ricse polgármestere az MTI-nek elmondta, példaképként tekinthetünk Zukor Adolfra, hiszen saját erejéből jutott el a filmszakma csúcsára. Reményét fejezte ki, hogy az emlékház örök emléket állít a producernek.

Felidézte, hogy Zukor Adolf – aki a kabátujjába bevarrt 25 dollárral érkezett Amerikába – sikerei után visszatért szülőfalujába, amelynek egy díszes ivókutat is adományozott, és ahol 25 dollárral támogatta a fiatalon házasodókat.

Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a tárlat hiánypótló, hiszen a világon először hoztak létre Zukor Adolf-emlékházat. Kiemelte, fontos, hogy a fiatalok is megismerjék életét, és tudatában legyenek annak, hogy akaraterővel megvalósíthatják álmaikat.

Hozzátette: a ricsei önkormányzat nagyon sokat tett azért, hogy az emlékház megépülhessen, a Magyar Hollywood Tanács pedig minden szakmai segítséget megadott, melyben partnerük volt az Origo Film Group is.

A korábbi lakóházból kialakított emlékhelyen egy Zukor Adolfot ábrázoló fotó köszönti a vendégeket. A ház falain elhelyezett képek megörökítik szülőházát és szülőfaluja korabeli életét, például a disznóvágást vagy a cukorrépa betakarítását is.

A rövid ismertetőkkel ellátott fotók betekintést adnak a producer életének fontosabb eseményeibe, például a Paramount Pictures megalapítása, de moziplakátokról a stúdió olyan sikerfilmjei is visszaköszönnek, mint a Love Story (1970), a Keresztapa (1972) vagy a Kínai negyed (1974). A tárlatban hollywoodi sztárok, köztük Gloria Swanson, Maurice Chevalier, Demi Moore vagy Leonardo DiCaprio portréival is találkozhatnak a látogatók.

A kiállítás bemutatja Ricse azon épületeit is, amelyek a magyar származású producer nevét viselik. Ilyen például a Zukor Csárda vagy a Zukor Adolph Művelődési ház is, ahol Zukornak a Hollywood-i Hírességek Sétányán található csillagának másolata is látható. A képek alatti tárlókban a producerről szóló régi újságcikkeket és a Paramount Pictures jelenlegi vezetőjének, Brian Robbinsnak a levelét olvashatják a látogatók.

A kiállítás végén fotón látható Zukor Adolf 1949-ben kapott Oscar-díja, valamint azoknak a portréi is, akik elnyerték a producer nevét viselő, a Magyar Hollywood Tanács és Ricse Nagyközség Önkormányzata által alapított díjat. Az elismerést azoknak adományozzák, akik a filmes szakmában olyan eredményeket értek el, amelyek a magyar filmművészet hírnevét erősítik, vagy civil életükben példamutató magatartást tanúsítottak, követendő példát állítva a fiatalok elé.

A Zukor Adolf-emlékházban berendeztek egy apró „mozitermet” is, amelyhez a széksor és a díszletként szolgáló mozigép a régi ricsei filmszínházból származik, és amelyben Zukorról szóló kisfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők. Egy interaktív asztalon pedig a producerről szóló anyagok közül választhatnak a látogatók, akik így például meghallgathatják Zukor Adolf hangját is.

A kiállítás része egy korhű dolgozóasztallal berendezett sarok és a filmkészítéshez használt reflektorok is.

A korábbi lakóházból kialakított emlékhelynek egyelőre nincs állandó nyitvatartása, de az önkormányzattal való előzetes egyeztetés után már most várják a látogatókat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár