Hitler elfeledett szövetségesei

Ez az 1075 éves fenyő a legöregebb élő fa Európában

2016. augusztus 22. 14:58 MTI

Egy több mint 1075 éves balkáni páncélfenyő (Pinus heldreichii) a jelenleg ismert legöregebb élő fa Európában - állapították meg svéd, német és amerikai kutatók. "Egészen elképesztő, hogy ez a hatalmas, komplex és lenyűgöző organizmus ilyen hosszú ideig megmaradt egy ilyen ellenséges környezetben, ahol már több mint háromezer éve megvetette a lábát az emberi civilizáció" - mondta Paul J. Krusic svéd dendrokronológus, a görögországi famatuzsálemet felfedező expedíció vezetője.

1075 éves fenyő

A svéd kutatók, a Mainzi Egyetemen és az Arizonai Egyetemen dolgozó kollégáikkal együtt a görög mitológiából ismert Adoniszról nevezték el az Európa legöregebb élő fájának címével kitüntetett balkáni páncélfenyőt.

A szakemberek szerint az Adonisznak is otthont adó észak-görögországbeli Píndosz-hegység egyik magasan fekvő erdejében több mint egytucatnyi ezeréves fa él - számolt be honlapján a Stockholmi Egyetem. "Évekkel ezelőtt olvastam egy írást erről a nagyon érdekes görögországi erdőről. A kutatásunk során megpróbálunk minél távolabb visszatekinteni a múltba a hajdani éghajlati viszonyok feltérképezése érdekében, amihez nagy szükségünk van ilyen idős korú élő fákra. Ahhoz, hogy meghatározzuk a fa korát, mintát kell vennünk belőle. A kimetszett egyméteres mintán 1075 évgyűrűt számoltunk össze" - magyarázta a szakember.

A kutatók reményei szerint az Adoniszhoz hasonló, valamint az elmúlt évszázadokban elpusztult, de a talajon megőrződött fák évgyűrűinek éves változásai hasznos információkkal fognak szolgálni a több ezer évvel ezelőtti éghajlati és környezeti viszonyokról. A matuzsálemi fákat a Stockholmi Egyetem, az Academy of Athens és a TEMES S.A. szervezet együttműködésével megvalósuló tudományos expedíciók keretében fedezték fel.

Címkék
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!