Első olimpiai bajnokunk tervezte a Margit-szigetre épült sportuszodát
2023. augusztus 25. 18:05 MTI
78 éve, 1945. augusztus 25-én nyitották meg az újjáépített Nemzeti Sportuszodát a Margitszigeten, miután a második világháborúban megrongálódott. A megnyitó ünnepség alkalmából rendezett versenyen Székely Éva a 100 méteres mellúszásban országos csúcsot úszott. A sportuszoda elmúlt évtizedeit a Fortepan fotóival idézzük elő.
Korábban
Az uszoda 1930-ban épült, tervezője az a Hajós Alfréd (1878–1955) volt, aki 1896-ban Athénban az első újkori olimpián Magyarország első két aranyérmét nyerte úszásban, majd az 1924-es párizsi olimpia szellemi versenyén Lauber Dezsővel készített stadiontervével ezüstérmet szerzett. Mivel akkor aranyérmet nem adtak ki, valószínűleg Hajós az egyetlen, aki sportolóként és a szellemi olimpián is győzött. (Szellemi olimpiai versenyeket 1912 és 1948 között rendeztek.)
A budai Duna-ág a Margit-sziget déli végénél, szemben az épülő Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda (1930) (Fortepan / Ebner)
A Hajós által megálmodott létesítményt a vasbeton szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák kialakítása jellemzi. (A statikai terveket Gergely Jenő készítette.) A széles homlokzati előcsarnokból lépcsők vezetnek az emeletre, innen lefelé érhetők el a lelátó ülései. A tribünök alatt öltözők, az előcsarnok felett szolgálati lakás és irodák kaptak helyet. A lépcsők félhenger alakú kiugrásokban helyezkednek el, a hátsó traktusba pedig a zuhanyozók és a büfé kerültek.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 1931-ben (Fortepan / Kiss Ádám László)

A nagymedence, a kismedence és a három ugrótorony (ezek közül már csak egy van meg) a magas árvízszint miatt az emeleten kapott helyet, alattuk gépészeti helyiségeket alakítottak ki. Az épület homlokzatát klinkertégla burkolat fedi, a déli főbejárat mellett a Duna-parti nyugati homlokzat is hangsúlyos, és árkádsor teszi ünnepélyessé. A műemlékké vált, modern stílusú vöröstéglás épület volt az első magyar fedett uszoda, amely 1975 óta viseli tervezője, Hajós Alfréd nevét.
Úszásoktatás 1935-ben (Fortepan / Ebner)
A létesítmény 1937-ben Csonka Ferenc építész és Csonka Pál statikus tervei szerint szabadtéri úszómedencékkel és műugró toronnyal bővült. Az épületből a nagymedencéhez téli kiúszó alagút, illetve csatorna vezet, a háromszintes ugrótornyok a korra jellemző plasztikus formákkal épültek. A második világháborúban, Budapest ostroma idején megrongálódott létesítményt 1945. augusztus 25-re építették újjá. A megnyitó ünnepség alkalmából rendezett versenyen Székely Éva a 100 méteres mellúszásban országos csúcsot úszott. Az uszodát azóta többször bővítették, 2006-ban az úszó Európa-bajnokságra új műugrótorony, versenycélú úszómedence, ezer néző befogadására alkalmas lelátó és kiszolgáló részlegek épültek, amelynek a Széchy Tamás Uszoda nevet adták. A Nemzeti Sportuszodát legutóbb 2014-ben korszerűsítették.
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Szilárd Zoltán és Kádas Géza úszók az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
A két sportlétesítmény együttese az ország úszósportjának központja. A jelenleg nagyjából 80 ezer négyzetméteres területen összesen nyolc fedett, illetve nyitott medence és a nemzetközi szabványoknak is megfelelő műugróemelvény várja a profi és amatőr sportolókat. Az uszoda több nagy világversenynek adott már otthont, 1958-ban, 2006-ban és 2010-ben úszó Európa-bajnokságnak, 1945-ben, 1969-ben és 1999-ben öttusa világbajnokságnak, 1958-ban, 2001-ben és 2014-ben vízilabda Eb-nek, de rendeztek már vízilabda Bajnokok Ligája-döntőt is a Margitszigeten.
1948-as kép a már átadott uszodáról (Fortepan / Magyar Rendőr)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett verseny (1949) (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Izgatott nézők a sportuszodában (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Temes Judit és Novák Ilonka későbbi olimpiai bajnok úszók az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen (1949) (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Nézőtéri látkép 1949-ből (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Úszóverseny (1949) (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Jól elkapott pillanat (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Rákosi figyelő szeme mindenhová elér (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Temes Judit későbbi olimpiai bajnok úszónő nyilatkozik a riporternek (Fortepan / Kovács Márton Ernő)
Rajt előtti pillanat 1953-ból (Fortepan / Nagy Gyula)
Fürdőzés 1958-ban (Fortepan / Eperjesi Gyula)
Úttörőolimpia dobogósai (1968) (Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)
A többszörös Európa csúcstartó 4x100-as magyar gyorsváltó tagjai, Patóh Magda, Gyarmati Andrea, Kovács Edit és Turóczy Judit Szőnyi János sportriporterrel (Fortepan / MHSZ)
Szőnyi János sportriporter interjút készít Gabriele Wetzko NDK-s úszónővel az Európa Kupa úszóversenyen (1969) (Fortepan / MHSZ)
Toronyugrás 1975-ből (Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A jazz szégyenlős királynője, Ella Fitzgerald 10:35
- Családfőként is kíméletlen volt a kommunista diktátor, Sztálin 09:50
- Kolbászpörkölttel kerekedtek felül a finnek a szovjet csapatokon 09:05
- A WC-k víztartályait és a zárakat is biztonságosabbá tette Joseph Bramah tegnap
- tegnap
- Kétszer is mindenétől megfosztotta a magyar állam Gombaszögi Fridát tegnap
- Nemesi címet ért Dreyse háborút forradalmasító találmánya tegnap
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek tegnap