Decemberig láthatók Székesfehérváron a Hadtörténeti Múzeum kincsei
2023. augusztus 16. 11:23 MTI
A székesfehérvári Királyi Napok keretében a Hadtörténeti Múzeum értékeiből nyílt időszaki kiállítás kedden a Szent István Király Múzeum Rendházban, az intézmény dísztermében pedig a magyar katonazene fényképes történetét bemutató vándorkiállítás kapott helyet.
Kiss Ernő altábornagy, aradi vértanú atillája és pisztolya (MTI / Vasvári Tamás)
Korábban
Ritkán látott műtárgyak
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője megnyitójában elmondta, a mintegy 150 műtárgyat bemutató tárlaton, öt teremben tematikus elrendezésben olyan műtárgyakat láthatnak az érdeklődők, amelyek ritkán vagy még soha nem kerültek a nagyközönség elé.
A kiállításon évszázadokon átívelő összeállítás látható szúró- és vágófegyverekből, az 1848–1849-ben újonnan létrejött honvédség tárgyi emlékeiből, a 20. század legmagasabb kitüntetéseiből, ezüst és porcelán dísztárgyakból, valamint a magyar testőrség díszes emlékeiből.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékei közül több nemzeti ereklyének számító műtárgyat is meg lehet tekinteni, köztük Kiss Ernő altábornagy honvédtábornoki szolgálati atilláját és csappantyús pisztolyát, valamint bemutatnak egy látványos összeállítást a fringiákból mint jellegzetesen magyar szablyatípusból.
„Nemzetünk szabadságtörténetének meghatározó alakjaitól láthatunk itt személyes tárgyakat” – mondta Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP) polgármester, majd hozzátette, a tárlat a kormányzati forrásból megújított Rendház földszinti tereiben kapott helyet.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Töll László elmondta, egy éve dolgozik együtt a Szent István Király Múzeum és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum; a most létrejött rendezvény az intézet jövő márciusban nyíló, nagyszabású székesfehérvári kiállításának előfutára.
Pokrovenszki Krisztián, a székesfehérvári múzeum főigazgatója kiemelte, egy másik hadtörténeti kiállítás is helyet kapott a Rendházban, ez az első állomása a „Katonazenészek – zenész katonák, a magyar katonazene fényképes története 1868-tól napjainkig” című vándorkiállításnak.
A magyar katonazenét bemutató fotókiállítás az Osztrák-Magyar Monarchia időszakától napjainkig idézi meg a katonazenészek társadalmi és kulturális szerepét: a gyalogezredek zenekarain keresztül a tér- és menetzenét mint a társadalmi élet velejáróit; valamint a laktanyák és hadifogolytáborok életének mindennapjait, a zenés ébresztőket és a tábori színházak elengedhetetlen kellékét.
A „Hadi múltunk kincsestára” és a „Katonazenészek – zenész katonák, a magyar katonazene fényképes története 1868-tól napjainkig” elnevezésű időszaki kiállítások december harmadikáig látogathatók, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
- Csak Eleanorként ismerte a menekült kislány az őt örökbe fogadó First Ladyt
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.