2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Minden idők legősibb sírjait fedezték fel – nem emberek ásták őket

2023. június 6. 16:05 MTI

A Dél-afrikai Köztársaságban az őstörténet legrégebbi sírjainak felfedezéséról számolt be hétfőn Lee Berger világhírű paleontológus; a felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai.

koponya
A Homo naledi egy példányának koponyája (Wikimedia Commons /

A mintegy harminc méterre a föld alatt, egy keskeny folyosóhálózat végén elhelyezkedő fülkékben magzatpózba összezsugorított formában az ember távoli rokonainak megkövült maradványaira bukkantak a 2018-ban elkezdett ásatások során.

A felfedezők megállapították, hogy a lyukformájú sírokat a kiásott földdel visszadugaszolták, amiből arra következtettek, hogy az őskori holttesteket szándékosan temették el.

„Az emberformájúak esetében valaha feljegyzett legrégebbi temetkezésekről van szó, amelyek legalább százezer évvel korábbiak a Homo sapiens temetkezéseinél” – állítják a tudósok tudományos lektorálás előtti cikksorozatukban, amely a lektorálás után az eLife című tudományos folyóiratban jelenik meg.

Az ásatásokat a Johannesburgtól északnyugatra fekvő, az emberiség bölcsője néven ismert, az UNESCO világörökségi listáján szereplő régészeti helyszínen végezték.

Az eddig feltárt legrégebbi temetkezési helyek – egyebek mellett a Közel-Keleten és Kenyában – körülbelül az időszámítás előtt 100 000 évre datálódnak, és a Homo sapiens maradványait tartalmazzák.

A dél-afrikai sírok az i.e. 200 000 – 300 000 közöttiek, és a Homo naledi nevű, kistermetű (mintegy másfél méter magas), narancsnagyságú aggyal rendelkező emberféle maradványait őrzik.

A Homo naledi, amelynek a Lee Berger általi felfedezése már megkérdőjelezte az emberiség evolúciójának lineáris értelmezését, továbbra is rejtély a tudósok előtt.

A Homo naledi a több millió éves lények jellemzőivel – mint a primitív fogazat és a mászásra alkalmas combok – rendelkezett, ugyanakkor a lába hasonlított a mostani emberéhez, és a kezével képes volt az eszközhasználatra.

„A felfedezések azt mutatják, hogy a temetkezési szokások nem korlátozódtak a Homo sapiensre vagy más, nagyméretű aggyal rendelkező emberfajtákra” – állítják a tudósok.

Ezt az elméletet, amely szembemegy azzal az általánosan elfogadott elgondolással, amely szerint a halál tudata és az ide sorolható szokások az emberrel kapcsolatosak, Lee Berger már 2015-ben felvetette, amikor bemutatta a világnak a Homo naledit.

Az elmélet már akkor nagy vihart kavart, számos szakember megkérdőjelezte a médiában népszerű, a National Geographic támogatását élvező amerikai paleontológus tudományos alaposságát.

„Ez túl sok volt akkoriban a tudósoknak” – mondta egy interjúban az AFP francia hírügynökségnek Lee Berger. Továbbra is meggyőződésük volt, hogy mindez a nagy aggyal kapcsolatos, és a közelmúltban, kevesebb mint százezer éve történt – magyarázta.

„Most eljutottunk arra a pontra, hogy elmondhatjuk a világnak, ez nem igaz” – mondta az 57 éves felfedező, aki szerint hegyes vagy éles szerszámmal a sírok falába vésett mértani jelképeket is találtak. A négyszögeket, háromszögeket és kereszteket szerinte tudatosan vésték a lesimított felületre.

Carol Ward, a missouri egyetem antropológusa úgy vélte, hogy „ezek az eredmények, ha megerősítést nyernek, potenciálisan nagyon fontosak lehetnek.

A kutatók régóta társítják a tűzgyújtás, a vésés vagy a festés képességét a modern ember agyi képességével, mint például a cro-magnoni emberével.

A felfedezésekben részt vevő Augustín Fuentes, a princetoni egyetem antropológusa szerint a temetkezés, az értelem és a művészet jóval korábbi eredetű és bonyolultabb lehet, mint gondolnánk, és feltehetően nem csak az emberre jellemző.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár