Szegeden láthatjuk az első kínai császár legendás sírját május végétől
2023. április 28. 16:06 MTI
Májusban az ókori Kínáról nyílik nagyszabású tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum központi épületében – közölte Fogas Ottó igazgató csütörtökön a helyszínen.
A híres agyagkatonák előkészítése (kép forrása: MTI )
Korábban
A muzeológus a tárlat előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kiállítás középpontjában az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák állnak.
A komplexumot a császár 13 éves korában kezdték el építeni, de a munkálatok haláláig, i. e. 210-209-ig nem fejeződtek be, pedig a feltételezések szerint 700 ezer ember dolgozott rajta.
A sírt mintegy 8 ezer katona, lovak, lovasok, harci szekerek őrzik – közölte a szakember.
A május végén nyíló kiállítás célja megidézni azt a látványt, amely az érdeklődőket fogadja Hszian közelében. A tárlatra több mint félszáz agyagkatona és két ló érkezik, ezeket az eredeti figurákról levett szilikonlenyomatokból öntötték.
Helyben, Senhszi tartományban bányászott agyagból készültek, méretükben és minden részletükben megegyeznek a sírt őrző alakokkal – tudatta az igazgató.
Hozzátette: a 150-180 kilogrammos katonák közül két íjász érkezett már meg Szegedre.
A Kultúrpalota egyik földszintjén berendezett installációt, az egyik szomszédos teremben a sírhely megtalálását, feltárását és az agyagkatonák típusait bemutató kiállítás egészíti ki – mondta a szakember.
Fogas Ottó kifejtette, a Móra Ferenc Múzeum tavaly óta együttműködik a Sanghaji Múzeummal, amely első eredményeként a Múzeumok éjszakáján tovább bővül az ókori Kínát bemutató tárlat. Mintegy 130 régészeti leletet – jáde-, illetve lakkozott fatárgyat, kerámiát – láthat majd a közönség Szegeden a Han-dinasztia korából. Ez Kína első hosszú ideig uralkodó császári dinasztiája volt a Krisztust megelőző, illetve követő kétszáz évben.
A tárgyak közül az egyik legérdekesebb egy jádepáncél lesz, melyet 4300-4400 féldrágakő lapkából készítettek. Az aranyszálakkal összefont halotti ruha célja az abban eltemetett uralkodó vagy közeli rokona halhatatlanságának biztosítása volt – közölte a muzeológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap