Nevet kapott a mai ember félmillió éve élt közvetlen elődje
2021. november 2. 14:50 MTI
A Homo bodoensis nevet kapta a modern ember 500 ezer éve élt közvetlen elődje – jelentették be kutatók.
Korábban
Etiópiai lelet
A faj egyedei a középső pleisztocén földtörténeti időszakban éltek Afrikában. A bodoensis egy koponyára utal, amelyet az etiópiai Awash folyó medrében lévő Bodo D'ar régészeti lelőhelyen találtak.
A szakértők szerint a korszak azért jelentős, mert ekkor jelent meg az anatómiailag kortársnak számító emberi faj, a Homo sapiens Afrikában és a neandervölgyi ember Európában.
Ebből az időszakból ugyanakkor viszonylag kevés ismerettel rendelkeznek a paleoantropológusok – olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.
Könnyebb kommunikáció a tudományban
Mirjana Roksandic, a kanadai Winnipegi Egyetem tudósa szerint lehetetlenné vált a kommunikáció az ebben az időszakban lezajlott emberi evolúcióról való a megfelelő terminológia hiánya miatt, amely lehetővé tenné a földrajzi változatok megkülönböztetését.
Az új osztályozás szerint a Homo bodoensis fajba tartozik a középső pleisztocén időszakból Afrikából származó emberi leletek nagy része és néhány lelet Délkelet-Európából, míg a kontinens többi részéről származó lelet a neandervölgyi emberé.
A Homo bodoensis név bevezetése „elvágja a gordiuszi csomót és lehetővé teszi számunkra, hogy egyértelműen kommunikáljunk az emberi evolúció ezen fontos periódusáról” – mondta Christopher Bae, a Hawaii Egyetem antropológusa.
Szigorú szabályok
Roksandic kiemelte: egy új faj elnevezése nagy dolog, a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság csak nagyon szigorú szabályok alapján engedélyez egy névváltoztatást.
A szakértők eredményeikről az Evolutionary Anthropology Issues News and Reviews című tudományos lapban számoltak be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.