2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálhatták Amelia Earhart repülőgépének roncsát

2019. február 1. 16:35 Múlt-kor

Amelia Earhart amerikai pilótanő világ körüli útján tűnt el 1937-ben valahol a Csendes-óceánon. Egy, a kutatókat régóta érdeklő ismert repülőgép-roncsot végre sikerült közelebbről is megvizsgálni a távoli Pápua Új-Guinea közelében, és további eredmények is várhatók a közeljövőben.

Rejtélyes roncs

Az 1930-as évek végén egy, az ekkor még ausztrál fennhatóság alatt lévő Pápua Új-Guineához tartozó szigeten egy kisfiú látott egy repülőt – lángoló bal szárnnyal – a tengerpartra zuhanni. Elmesélte a felnőtteknek, akik azonban nem hittek neki. A beáramló dagály hamar körbevette a roncsot, az apály pedig berántotta a tengerbe, és a repülőgép eltűnt a víz mélyén. Ma is ott van, egy igen nehezen hozzáférhető helyen, csupán benőtte a korall. Lehetséges, hogy nem akármilyen repülőgépről van szó: egy amatőr történész szerint Amelia Earhart repülőjéről lehet szó.

„Még kutatunk, hogy kiderítsük, kinek a gépe lehet. Nem akarunk előreugrani, és azt mondani, hogy ez Ameliáé” – mondta William Snavely, a repülőgép azonosításáért folyó műveletet vezető Project Blue Angel igazgatója. „Azonban minden, amit eddig láttunk, arra enged következtetni, hogy elképzelhető.”

Egy 2018 augusztusában végrehajtott búvárexpedíció során a Project Blue Angel búvárai azt figyelték meg, hogy az elsüllyedt roncs egyes tulajdonságai megegyeznek Earhart repülőjével, amely egy több ponton módosított Lockheed Electra 10E volt. A csapat talált egy üveglemezt is, amely lehetséges, hogy a repülő elejéről az egyik fényszóró burája volt. Snavely szerint azonban sokkal több vizsgálatra van még szükség – az üveglemezt szakértőkkel vizsgáltatják, és igyekeznek elegendő pénzt összegyűjteni egy újabb útra Pápua Új-Guineára.

„Nyilvánvalóan üveg, igen réginek tűnik, és jelentős mennyiségű tengeri makk van rajta. Durván kivehető alakja és átmérője úgy tűnik, nagyjából megegyezik az 1930-as években a Lockheed repülőgépein található fényszórókkal. De nem tudjuk biztosan, hogy ez egy Lockheed-lámpa-e. Ezt vizsgáltatjuk most.”

Tüzes zuhanás

Snavely, aki korábban Maryland államban szociális munkásként dolgozott, azt mondja, gyermekkora óta érdekli Amelia Earhart rejtélye. Sokat makettozott, még a Lockheed Electra 10E-ből is volt ilyen replikája.

Később, amikor mélyebben elmerült a pilótanő eltűnésének kutatásában, szemet szúrt neki egy kulcsfontosságú tény. A földet körberepülni szándékozó Earhart és navigátora, Fred Noonan 1937. július 2-án tűnt el, miután elhagyták az új-guineai Lae-t, és elindultak a Hawaii felé útba eső, lakatlan Howland-szigetre, ahová sosem érkeztek meg, bár rádión kapcsolatba tudtak lépni az amerikai parti őrség a sziget közelében horgonyzó Itasca nevű hajójával. Az Earhart után kutatók többsége ezért itt, a Howland-sziget közelében kereste a vízbe zuhant repülőt, figyelmen kívül hagyva a két hely közötti út több mint 70%-át. Snavely ezért elhatározta, hogy ő ezen a szakaszon fog kutatni.

2005-ben az új-guineai Rabaulba repült, hogy helyiekkel beszéljen, akiknek esetleg lehetnek információik a rejtélyes lezuhant repülőről. Szinte azonnal – már a szállodában – találkozott egy börtönőrként dolgozóval, aki tudott a repülőről, amelyet a kisfiú látott lezuhanni 1937-ben. Mint kiderült, a börtönőr ismert egy egy tengeri szivacsokért búvárkodó férfit, aki felfedezte a roncsot 1995-ben. Ekkor derült ki a helyiek számára, hogy a kisfiú igazat mondott – 1995-ben immár idős férfiként még élt, azonban időközben elhunyt, így Snavely vele már nem tudott kapcsolatba lépni.

A börtönőr arra kérte Snavelyt, hogy nevezze meg öt olyan tulajdonságát Earhart repülőjének, amelyek megkülönböztetik más repülőktől. Ezen információ birtokában a búvárkodó férfi ismét megnézhetné a roncsot, hogy szó lehet-e egyezésről. Az amerikai elmondta az első öt dolgot, ami eszébe jutott: hogy a repülő kétmotoros volt, H-alakú vezérsíkkal, ajtaja a pilóta felőli oldalon volt található, egy körantennával volt felszerelve, valamint egy vastag rúdantennával. Snavely meglepetésére a férfi azzal tért vissza, hogy a roncs egyezik a felsoroltakkal.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tracy Wildrix búvár a roncs egy darabját vizsgálja 2018 augusztusában (kép forrása: LiveScience)Earhart Lockheed Electra 10E repülőgépeEgy helyi férfi a Matzungan nevű szigetet mutatja meg a térképen Buka mellett (kép forrása: LiveScience)A Project Blue Angel kutatói által megtalált üveglemez (kép forrása: LiveScience)Irene Bolam (kép forrása: irene-amelia.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár