Örökségi bolyongást hoz a hétvége
2009. szeptember 17. 10:53
Minden eddiginél bővebb lesz az idei kulturális örökség napjainak kínálata: szeptember 19-én és 20-án közel ezer helyszínt járhatunk majd be. Szubjektív ajánlónkban a teljes programból tíz érdekességet választottunk ki, Fraknótól a budapesti atomreaktorig.
Korábban
Megnyílnak a kapuk
A kulturális örökség napjai alatt olyan, máskor nem látogatható fővárosi épületek nyitják meg kapuikat, mint például a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palota, a kőbányai sörgyár pincerendszere, a KFKI kutatóreaktora és első ízben a Magyar Távirati Iroda székháza. Vidéken is számos látnivaló tárul fel az érdeklődők előtt, többek között a dunakeszi késő római kikötőerőd, a középkori pécsi egyetem romjai, a miskolci megyeháza vagy a bátaapáti rádioaktívhulladék-tároló. Újdonság lesz a Magyarázom a házam elnevezésű programsorozat, melynek keretében kortárs építészek maguk mutatják be terveiket és azok megvalósulását.
A kulturális örökség napjaihoz a határon túlról csatlakozik Kárpátalja 17 református temploma, Erdélyből 70 épület és 11 sétaútvonal, Felvidékről többek között a komáromi erődrendszer Öreg- és Újvára, míg Burgenlandból Fraknó vára, valamint a kismartoni Esterházy- és Lackenbach-kastély.
A következőkben azt a tíz örökségi helyszínt mutatjuk be, amelyeket mi is felkeresnénk. Akit azonban a teljes kínálat érdekel, az a részletes programot a rendezvény oldalán böngészheti!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05