Boszorkánysággal vádolt nőket tartottak fogva Anglia legfélelmetesebb házában
2019. június 15. 13:34 Múlt-kor
Egy apró angliai épület, amelyben egykor boszorkánysággal gyanúsított személyeket tartottak fogva, ma már egy takaros lakóház, amely új tulajdonosára vár. Az érdeklődőknek azonban figyelembe kell venniük azt, hogy „a Ketrec” néven ismert épület rémisztő története miatt sokan állítják, hogy a házban kísértetek járnak – egyesek szerint ez a leginkább kísértet-járta hely egész Angliában.
Korábban
Ahogy az egyik ingatlanokkal foglalkozó társaság fogalmazott egy hirdetésben: „A világ minden tájáról televíziós stábokat vonzó hírnevével ez az egyedi, kétszobás kunyhó számos rezidens szellemmel jár együtt.”
Az essexi St. Osyth-ban található épületet tulajdonosa, Vanessa Mitchell immár harmadszor próbálja eladni, amióta 2008-ban végleg elköltözött. 2004-ben állítása szerint kénytelen volt elmenekülni a házból, miután „rejtélyes vérnyomokat” látott a házban, és „fizikailag bántalmazta” őt több különféle ártó szándékú kísértet, köztük „egy sátáni kinézetű kecske”.
St. Osythban 1582-ben rendeztek boszorkánypert, melynek során 14 nőt vádoltak meg boszorkánysághoz kapcsolódó bűnökkel, és hármat közülük ki is végeztek.
A per ideje alatt az összes nőt ebben az épületben tartották bezárva. Az egyik kivégzett nő, Ursula Kemp nevével emléktábla is van a ház oldalán. Kemp egy helyi javasasszony volt, akit azzal vádoltak, hogy rontásaival egy szomszéd újszülöttjének halálát okozta.
Mielőtt akasztás általi halálra ítéltek, maga is megvádolt több másik nőt a településen boszorkánysággal, azok pedig maguk is újabb emberekre mutogattak – így zajlott végül több mint egy tucat nővel szemben az eljárás.
Essex valóságos melegágya volt a boszorkánypereknek a 16. és 17. században – a csak az 1640-es évtized során Angliában boszorkányság vádjával kivégzett 112 nőből 82-t Essexben öltek meg.
1921-ben St. Osyth-ban előkerült egy lakó kertjében két női csontváz egy építkezésen, az egyik a feltételezések szerint Kempé lehet. Némelyik csonton láthatóan szögek fúródtak keresztül – ez alátámasztja, hogy a boszorkányper áldozatairól lehet szó, hiszen a holttestek leszögeléséről úgy hitték, megakadályozza, hogy kísértetként visszatérjenek.
Az állítólag agresszív kísértetek által lakott ház irányára a hírek szerint 240 000 font (86 640 000 forint).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.