Amikor kalandvágyó arisztokraták indultak neki autóval a Balkánnak 1912-ben
2021. szeptember 6. 10:27 MTI
A Budapest-Konstantinápoly autós futam emlékére rendezett vándorkiállítás anyaga alapján készült Négyesi Pál Kalandra fel! című, hamarosan megjelenő kötete, amelyben a Királyi Magyar Automobil Club (MKAC) 1912-ben szervezett autós túrájának történetét dolgozza fel.
Korábban
Mint a kötet szerzője felidézi, 1912 nyarán kalandvágyó arisztokraták, nagypolgárok és kísérőik vágtak neki a Balkánnak, hogy úttalan utakon próbálják ki a friss közlekedési eszköz, az automobil teherbírását, teljesítsék a majdnem kétezer kilométeres távot. A távot 21 autóval csaknem 60 résztvevő teljesítette, akik egy hét alatt jutottak el Budapestről Konstantinápolyba.
A versenyen helyezetteket nem hirdettek, a futamnak elsősorban szimbolikus jelentősége volt, így a fejlődő magyar-török baráti kapcsolatok propagálása, valamint az egyes autók működőképességének, megbízhatóságának demonstrálása.
A futam emlékére 2018-ban kiállítást rendeztek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakembereinek közreműködésével, melynek kurátora Négyesi Pál volt. Az autós túrák fotói, így a tárlat anyaga is, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum archívumának digitalizálásakor kerültek elő.
A vándorkiállításon a látogatók korabeli fotók, dokumentumok, leírások és újságcikkek által ismerhették meg az automobilizmus hajnalán megrendezett versenyt, amely a Ferenciek teréről, az MKAC székháza elől indult Isztambulba.
A tárlat azóta megjárta az egykori túra útvonal országait: Törökországban, Romániában, Bulgáriában is bemutatták. A kiállítás anyaga 2021-ben érkezett Budapestre, ahol a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelyen láthatja a közönség.
A vándorkiállításokon számos dokumentummal gazdagodott a túraút története, ennek összefoglalása Négyesi Pál most megjelenő kötete, amely tágabb technikatörténeti és geopolitikai kontextusba helyezve mutatja be a túraútvonalat.
„A ma már elképesztő és elképzelhetetlen útviszonyok és feltételek között zajló kalandok mellett sorra veszi az indulók ambícióit és társadalmi státuszát, továbbá a gépjárművek teljesítményéről, felszereltségéről is izgalmasan mesél. A könyv érdekfeszítően mutatja be az autósport hagyományait, betekintést nyújt az autó mint státuszszimbólum kialakuló szerepébe” – olvasható az ajánlóban.
Az olvasó többek között megismerheti a túraút szervezésének menetét, az előkészületeket, valamint a részvevőket és járműveiket. A könyv taglalja magát az utazást is. Bemutatja azt a kort, amikor az autós közlekedés még nem mindennapi látvány, kiváltságos státusz volt.
A kötet a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány együttműködésében jelenik meg a közeljövőben magyar és török nyelven.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap