Ahol a pályaudvar is egy építészeti csoda: a budapesti vasútállomások története
2021. június 12. 08:02 Vörös Tibor
A látvány impozáns, az áthaladóknak talán mégsem tűnik fel, hogy milyen mérnöki és építészeti – a művészi jelző sem túlzás – színfalak között kezdik el vagy fejezik be mindennapi, rutinszerű utazásaikat. Budapest vasúti pályaudvarai kétségkívül a XIX. század építészeti remekei. A Nyugati pályaudvar építési munkálatait Gustave Eiffel vállalata vezényelte, a Keleti pályaudvaron kiváló művészek – mint Stróbl Alajos vagy Than Mór – alkotásait tekinthetjük meg, de a Déli pályaudvar újratervezőjét, Kővári Györgyöt is Ybl-díjjal tüntették ki.
Korábban
Az Eiffel vállalat remeke
A Nyugati pályaudvar főépületét az 1846. július 15-én megnyitott Pesti indóház helyén építtette fel a társaság új tulajdonosa, az Osztrák Államvasút Társaság. A historizáló stílusú épület programterveit a társaság mérnöke, August de Serres készítette. Az építési munkák fővállalkozója a Gustave Eiffel által alapított Compagnie de Eiffel et Cie volt. A legjelentősebb alvállalkozói feladatokat a francia Schneider, a Fives-Lille és a Vitkovic-féle magyar vasmű szakemberei végezték. A munkákat Gyengő László mérnök, Eiffel cégének magyarországi képviselője koordinálta.
Magyarországon itt alkalmaztak először vasból készült épületszerkezeteket. A 132 m hosszú, 42 m széles és 25,85 m magasságú vágánycsarnok szerkezeti terveit Théophile Seyrig német származású belga mérnök készítette, a gyártásban a budapesti Ganz gyár is közreműködött. Az ötvágányos csarnokot az indulási és érkezési funkcióknak helyet adó oldalszárnyak közé építették. A vágánycsarnok két végét nagyfelületű üvegfallal zárták le, és a körút felől az oldalszárnyak saroktornyokkal szegélyezett, emeletes épülettömbjével fogták közre.
Az indulási oldal középpontjában helyezték el a nagy belmagasságú pénztárcsarnokot, amelybe a létesítmény és a postaépület között kialakított park felől lehetett bejutni. E tér szépségét a pénztárportálokat magába foglaló faburkolat, a pénztárakat egymástól elválasztó kovácsoltvas korlát- és lámpasor, az öntöttvas burkolású acél oszlopok, a nagy felületű fém ablakok, valamint a mennyezet vízszintes felületű üveg felülvilágítójának együttes látványa adja. A várótermeket, a poggyászmegőrzőt és a külön épülettömbben elhelyezett éttermet az innen két irányba kiágazó folyosón át lehetett megközelíteni.
Az épület érkezési szárnyába a pályaudvar működtetéséhez szükséges helyiségek kerültek. A vágányok felőli végén elhelyezkedő pavilon a királyi váró épülettömbje, amelyben egy-egy reprezentatív helyiséget alakítottak ki a király, illetve a királyné és kíséretük részére.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A második világháború harcai során a pályaudvar főépületében csak kisebb károk keletkeztek, amelyeket az 1950-es évek elején helyreállítottak.
A vágánycsarnok tetőszerkezetének rekonstrukcióját 1976-ban kezdték meg, Sigrai Tibor okleveles híd- és szerkezetépítő mérnök tervei alapján. A felújítási munkák az épület oldalszárnyait is érintették, ahol részbeni födémcserét és épületgépészeti korszerűsítést hajtottak végre Siraki Lóránd Ybl-díjas építész irányításával. Ugyanekkor történt a pályaudvar és a metróállomás közötti kapcsolatot biztosító aluljáró építése, valamint az 1-6 és a 11-12 vágányok peronjainak lefedése.
A várótermeket az 1990-es években felszámolták, helyükön alacsony színvonalat képviselő kereskedelmi egységek működtek a 2000-es évek közepéig. Ezzel szemben a vasúti étterem helyén 1990-ben kezdte meg működését a világ egyik legszebb McDonald’s éttermeként számontartott gyorsétterem.
A pályaudvar történetébenaz 1990-es végén következett be újabb jelentős fordulat, amikor a Váci úttal határos részén felépítették a Westend City Center épületkomplexumát, ráadásul a bevásárlóközpont parkolóházának egy részét és tetőkertjét az 1-6 vágány fölé helyezték.
A 2020-ban megkezdett, legújabb részleges felújítása az épületegyüttes tetőszerkezetét, a homlokzat függönyfalait és a pénztárcsarnokot, a vasúti felsővezetékeket, a csapadékvíz-elvezető hálózatot és utastájékoztatási rendszerét érinti.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)