Sorsgyötörte magyar anyák

A törökellenes harcoktól a melbourne-i olimpiáig nyúlik a Szapáry család öröksége

2017. december 13. 10:30 MTI

A Szapáry/Szápáry család hagyatékából származó, felbecsülhetetlen eszmei értékű anyag került a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteményébe az Egyesült Államokban élő Paul és Gladys Szápáry adományaként.

Szapáry-hagyaték

Varga Benedek, az MNM főigazgatója sok szempontból is szimbolikus aktusnak nevezte az adományozást az anyag keddi budapesti sajtóbemutatóján. Mint emlékeztetett, a Nemzeti Múzeum nem egy királyi gyűjteményből jött létre, hanem Széchényi Ferenc, majd sok követője adományaiból; az alapító leszármazottai, Gladys és Paul Szápáry ezt a hagyományt követték, amikor magyar vonatkozású hagyatékukat ajándékozták a múzeumnak.

Külön üdvözlendő az is, hogy ilyen messziről is vissza tudott térni ez a változatos típusú dokumentumokból, műtárgyakból álló hagyaték - jegyezte meg. Mint hozzátette, az anyag egy olyan történetet fog át, amely a 17. század közepén, a törökellenes harcok idején indul és eljut az 1956-os melbourne-i olimpiáig, illetve az amerikai magyar emigráció világáig.

Varga Benedek kiemelte a család 2. világháború idején játszott szerepét is, hiszen a Szapáryak részt vettek mind a lengyel menekültek, mind a zsidók mentésében. A főigazgató elmondta: az anyag feldolgozása és restaurálása még zajlik, bemutatására ezt követően kerülhet sor.

Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke, volt washingtoni magyar nagykövet emlékeztetett arra, hogy a család muraszombati ága a Szápáry, a pusztataskonyi ág - amelyhez ő is tartozik - a Szapáry névalakot használja. A muraszombati ág hagyatékát a 2. világháború előtti és utáni években menekítették ki Magyarországról, a pusztataskonyi ág hazánkban maradt hagyatéka ellenben szétszórodott a kommunizmus évtizedei alatt - idézte fel.

Császtvay Tünde, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet osztályvezetője elmondta: 2015 márciusában keresték meg a múzeumot azzal, hogy az Egyesült Államokból egy nagyobb szabású hagyaték térne haza a két Szápáry-leszármazott jóvoltából. A Szapáry György segítségével az MNM-be került anyag egyaránt hozzájárul a múzeum család-, művészet-, mentalitás- és társadalomtörténet kutatásaihoz is - fűzte hozzá.

T. Orgona Angelika, az MNM történész-főmuzeológusának beszámolója szerint Gladys és Paul Szápáry egyenes ági leszármazottai a Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferencnek, de anyai részről szépapjuk Cornelius Vanderbilt amerikai iparmágnás is.

A múzeumnak ajándékozott gyűjtemény 18-19. századi festményeket, 19-20. századi fényképalbumokat, 18-19. századi okleveleket, köztük egy 1873-as Ferenc József-oklevelet, több ládányi, 20. századi iratanyagot és egy jelvénygyűjteményt foglal magába. A nyolc festmény zömmel a család muraszombati ágának férfitagjait, többek között a 17. században bárói címet szerzett Szapáry Pétert ábrázolja, a 19. és 20. századi fotóalbumok pedig a magyar arisztokrácia tagjainak portréit, a korabeli főnemesség életmódját örökítik meg.

Szép történészi feladat lesz az iratanyag feldolgozása is - jegyezte meg T. Orgona Angelika, a dokumentumok közül kiemelve az emigrációs magyar szervezetek vagy a magyar diaszpóra egyik jelentős szervezete, a Magyar Nemzeti Spotrszövetség iratait.

Magazin

Címkék
2018. tavasz: Sorsgyötörte magyar anyák
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!