2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Metropolitan Múzeumban maradhat Picasso vitatott körülmények közt eladott remekműve

2018. február 12. 16:24 MTI

Egy New York-i bíróság elutasította szerdán egy német zsidó üzletember örököseinek keresetét, amely a New York-i Metropolitan Múzeumban lévő The Actor (A színész) című világhírű Picasso-festmény visszaszolgáltatását kérte arra hivatkozva, hogy a család kényszer alatt alacsony áron adta el a képet, hogy elmenekülhessen a náci és fasiszta rémuralom elől.

Az ügyész indoklása szerint az egykori tulajdonos, a néhai Paul Leffmann dédunokaöccse nem tudta bizonyítani a New York-i törvények szerint, hogy a férfi „kényszer alatt” adta el a képet, ami igazolná a jogos követelést. Laurel Zuckerman dédunokaöcs, Leffman felesége hagyatékának gondozója a keresetben felvázolt egy alternatív megoldást is, több mint 100 millió dollár kártérítést kért a spanyol festő 1904-1905 közötti rózsaszínű korszakában készült műalkotásért.

A kereset szerint a Leffmann család 1937-ben menekült Németországból Olaszországba. A következő évben Paul Leffmann eladni kényszerült a festményt két műkereskedőnek 12 ezer dollárért, hogy fizethesse Svájcon keresztüli elmenekülésüket a náci Németországgal szövetséges Benito Mussolini rezsimje elől.

A Metropolitan Múzeum 1952-ben adományként kapta a festményt és 2011-ig nem ismerte el, hogy annak eredeti tulajdonosa Leffmann volt. Az örökösök érvelése szerint a festmény 1938-as eladásával a család nem veszítette el jogosultságát. A Metropolitan Múzeum ügyvédei azzal érveltek, hogy a férfi tisztességes árat kapott a festményért, nem kényszer alatt adta el.

A bírói döntés értelmében az 1938-as eladás „magánszemélyek között történt, nem pedig a fasiszta vagy náci kormányok parancsára, nem történt jogtalan fenyegetés, ami megfosztotta volna Leffmannt szabad akaratától”. Az indoklásában a bíró elismerte ugyan, hogy „a Leffmann család gazdasági nyomás alatt áll a náci és fasiszta rezsimek teremtette tagadhatatlanul borzasztó körülmények miatt, ezt a nyomást nem az alperes gyakorolta, az állítólagos kényszerre nincs elégséges bizonyíték”.

Picasso világhírű festményét 2010-ben restaurálni kellett, mert egy egyensúlyát elveszítő látogató beleesett és felszakította a vásznat, amelynek jobb alsó sarkában keletkezett egy 15 centiméteres szakadás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár