A Déli-sarkon megpillantott norvég zászló pecsételte meg a hitehagyott Scott-expedíció sorsát
2021. december 14. 08:21 Múlt-kor
„Azt hiszem, nem tudok tovább írni. Zárszó: Az Isten szerelmére, gondoskodjanak szeretteinkről” – olvasható Robert Falcon Scott utolsó, 1912. március 29-én kelt naplóbejegyzésében, amelyben a „feleségem” szót „özvegyemre” javította. A felfedező és társai két hónappal korábban, 1912. január 17-én érték el a Déli-sarkot abban a tudatban, hogy a világon elsőként jutottak el a megközelíthetetlennek hitt területre. A helyszínre érve azonban a döbbenet lett úrrá rajtuk: Roald Amundsen jóvoltából a norvég zászló már 1911. december 14-e óta ott lobogott.
Robert Falcon Scott expedíciójának a természet erőivel is meg kellett küzdenie
Korábban
Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban megváltoztatta úticélját.
Mindkét expedíció a déli pólushoz legközelebb eső Ross-jégmezőnél, egymástól látótávolságra kötött ki, s még vendégül is látták egymást a hajójukon. Amundsen 1911. október 20-án, Scott néhány nappal később, november 1-jén indult a végső rohamra.
Amundsen és négy társa kutyaszánon, összesen 52 kutyával egy ismeretlen, de rövidebb utat választott, és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Két hónap után, 1911. december 14-én délután három órakor a világon elsőként elérték a Déli-sarkot, ahol egy sátorra felhúzták a norvég lobogót, belsejében pedig Scottnak szóló üzenetet helyeztek el.
Scotték számára a Déli-sarkig megtett út jóval viszontagságosabbnak bizonyult, a brit különítmény a híres felfedező, Ernest Shackleton által korábban már kitaposott útvonal mentén indult el. Utólag egyértelmű: döntésük helytelen volt. A hó- és jégviharokban botladozó szánhúzó kutyák és szibériai pónik nem bírták tovább a terhelést, így a kalandorok kénytelenek voltak elpusztítani őket.
Mivel a motoros szánok is lerobbantak, a felfedezők ekkortól kezdve – óriási erőfeszítések árán – saját maguk húzták a szánokat. 1912 januárjának elején értek a 87. szélességi fokhoz, ahonnan csak Scott és négy társa folytatta az utat, a többiek visszafordultak. 1912. január 17-én emelkedett hangulatban értek a Déli-sarkhoz, ahol azonban mérhetetlen csalódás és az Amundsen által kitűzött zászló várta őket.
A demoralizáló norvég zászló
A hitehagyott csapatnak a visszaúton gyakran - 33 fokos hideggel és hóvaksággal kellett harcolnia. Az élelem fogytán volt, ráadásul többeket a kiszáradás fenyegetett. Az expedíció egyik tagja, Edgar Evans már februárban meghalt, március 16-án pedig a korábbi háborús sérülése miatt már lépni is alig tudó Lawrence Oates is feladta a küzdelmet. Bár a háromfősre olvadt csapat már közel volt a következő raktárállomáshoz, végül ők sem bírták tovább. Fagyott holttestükre novemberben találtak rá a kutatók.
Az utókor azonban hálásan tekint vissza a brit felfedezőkre, a tragikus végkimenetelű út során ugyanis mintegy négyszáz állatfajt fedeztek fel. A kalandorok sokak szemében hőssé váltak, tetteiket számos irodalmi alkotás megörökítette. Scottot halála után lovaggá ütötték, nevéről pedig többek között templomokat és városokat is elneveztek.
A tragédia azonban elkerülhető lett volna, ha megfogadják Scott tanácsait a vele tartó társak – legalábbis ezt állítja az a néhány éve napvilágot látott kutatás, amely szerint a felelősség nem a kapitányé, hanem a neki ellentmondó, s végül a felfedezés sorsát megpecsételő embereié. A Cambridge-i Egyetem és a Scott Polar Research Institute szakembereiből verbuvált csapat arra a következtetésre jutott, hogy a felfedezők épségben hazatértek volna, ha a táborban hagyott emberek követik Scott legfontosabb utasításait.
A háttérben a Terra Nova, a Scott-expedíció hajója
Karen May, az intézet által kiadott Polar Record című kiadvány szerzője úgy látja: Scott emberei hibáztak, mikor negligálták a kapitány írásos utasításait, s nem küldtek utánuk szánhúzó kutyákat az alaptáborból. A táborban maradtak ugyanis nem akarták kockára tenni a misszió tudományos céljait, ez azonban megpecsélte sorsukat. Scottot eddig azért hibáztatták, mert nem használt szánhúzó kutyákat, pontosabban csak addig a pontig küldte őket, ahol az élelmiszerraktár működött.
May kutatási eredményei alapjában cáfolják meg azokat az állításokat, miszerint Scott döntésképtelen lett volna, s lényegében miatta fulladt tragédiába a déli-sarki expedíció – ezek az állítások végül oda vezettek, hogy egyik életrajzírója 1979-ben „minden idők egyik legrosszabb felfedezőjének” nevezte őt. May szerint inkább arról van szó, hogy a történészek összekeverték az írásos parancsok dátumait, de a kutató azt is megcáfolta, hogy Scott a kutyák életét akarta volna megmenteni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.
