Felháborította az indián vezetőket Oszama kódneve
2011. május 9. 14:23
Geronimo nevének félreérthető használata miatt tiltakoznak az indián szervezetek. Sértőnek találják ugyanis, hogy a legendás indán hős neve jelölte a legkeresettebb terroristát.
Az elmúlt napokban számos indián vezető elítélte az amerikai kormányt, hogy az a Bin Laden likvidálásával végződő akció során Geronimo nevét használta. Rámutattak, hogy az észak-amerikai őslakosok szemében Geronimo hős, ezért hibának tartják az egykori apacs vezető nevének említését az al-Káida hírhedt vezetőjével kapcsolatban.
Jeff Houser, Geronimo egykori apacs törzsének vezetője Obama elnöknek küldött levelében leszögezte: meg vannak győződve arról, hogy a névadás oka a folyamatos kulturális szétválasztottság, és nem a rosszindulat. Leon Panetta CIA igazgató azonban cáfolta a sértés lehetőségét: tájékoztatása szerint a művelet során használt Geronimo kódnév az akció sikerét jelentette.
A névválasztás eddig számos spekulációra adott okot. Egyesek szerint a névadás azt jelképezi, hogy a kormányzat mind Geronimót, mind Bin Ladent terroristának tekinti, míg mások szerint Oszama elpusztításának módja az apacs harci technikákat idézi. Egy másik csoport szerint mindez az életrajzi párhuzamnak köszönhető, mert mind Geronimo, mind az arab terroristavezér hosszú időn át bujkált. Ugyanakkor Louis Maynahonah, az oklahomai apacs törzs vezetője szerint Geronimo nevének felhasználását nem sértésnek szánták, hiszen az egyben az ejtőernyősők csatakiáltása is, emellett számos harci jármű elnevezése is az indiánokat idézi.
Számos indián közösség szerint a vitatott névadás csupán egy rossz választás volt, ami régi sebeket tépett fel. Az Onondaga Törzsfőnökök Nemzeti Tanácsa szerint az összehasonlítás csupán az indiánokkal kapcsolatos rossz sztereotípiák állandósulását szolgálja.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Az 1909-ben elhunyt Geronimo legendás apacs törzsfőnök volt, aki utolsó indián fegyveres ellenállóként harcolt az amerikaiak és mexikóiak ellen. Csapatával 1886-ban adta meg magát. 1909-ben hunyt el. Személye számtalan film és regény témája lett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2020/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/814.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap